ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Készen állunk bebizonyítani, hogy osztjuk az Unió értékeit

Németh Zsolt a La Croixnak adott interjújában kifejtette: a magyar kormány megértette az Európai Bizottságnak a jegybank és az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggodalmait, és az a célja, hogy a jogi eljárás elkerülése érdekében megállapodás szülessen. "Készek vagyunk tárgyalni, rugalmasak vagyunk" - hangsúlyozta az államtitkár. Ugyanakkor rámutatott, hogy a kifogások a közelmúltban elfogadott törvényekre vonatkoznak.
Létrehozva: 2012. január 24., 10:47
nyomtat küld

Elmondta, hogy a másfél éve hatalmon lévő kormány "hatalmas feladattal" találta magát szemben, miután az azt megelőző nyolc évben a gazdasági és politikai élet "lebénult", s az elmúlt húsz évben a szükséges demokratikus változásokat nem hajtották végre. "A 2010-es parlamenti választásokon arra kaptunk nagyon egyértelmű felhatalmazást, hogy véget vessünk ennek a bénultságnak" - fogalmazott Németh. Emlékeztetett arra, hogy azóta mintegy háromszáz törvényt fogadott el a parlament, amelyek közül harminc sarkalatos. "Most hogy a munkát elvégeztük, készen állunk bebizonyítani azoknak, akik bírálnak minket, hogy osztjuk az Európai Unió értékeit" - tette hozzá. 
   
Véleménye szerint ezek a törvények megfelelnek az európai jogi normáknak, de természetesnek tartja, hogy az Európai Bizottság jelzi az aggodalmait, hiszen az a feladata, hogy felügyelje a nemzeti törvénykezéseket, és ha szükséges, korrekciós mechanizmust léptessen életbe - hívta fel a figyelmet az államtitkár. 
   
Az alaptörvény tisztelgés történelmünk meghatározó ereje előtt

A bírák nyugdíjkorhatárának megváltoztatására vonatkozó kérdésre Németh Zsolt elmondta: a magyar igazságszolgáltatási rendszer merev, akár éveket is kell várni egy-egy ügy kezelésére. A kormány ezért szeretné a rendszert fiatalítani, amely lehetővé tenné egy dinamikusabb, fiatal bírói generációnak, hogy átvegye a stafétabotot. Becslése szerint a kétezer bíróból mintegy háromszáz, azaz a bírói kar 15 százaléka érintett. "A bíróknak meg kell őrizniük autonómiájukat. Ugyanakkor erről a kérdésről, megismétlem, készen vagyunk tárgyalni" - hangsúlyozta Németh.
   
Az új alaptörvényt érintő kérdés kapcsán az államtitkár kiemelte: az 1949-es alkotmány, a módosítások ellenére, egy "kompromisszum" volt. Az elmúlt húsz évben vagy a koalíciókon belüli konfliktusok vagy pedig a kellő többség hiányában nem lehetett új alkotmányt elfogadni. A Fidesz kétharmados többsége a parlamentben azonban álláspontja szerint megteremtette a lehetősége arra, hogy egy olyan új szöveget fogadjanak el a képviselők, amellyel a magyar társadalom azonosulni tud.

"Megvannak a hőseink, és a történelmi víziónk"

A kereszténységre való utalás az államtitkár szavai szerint "tisztelgés történelmünk meghatározó ereje előtt, miután az megóvta a nemzetet". Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az alaptörvény leszögezi, hogy valamennyi vallást tiszteletben tart. A köztársaságot érintően pedig egyértelmű: az ország neve többé nem Magyar Köztársaság, de az állam megőrzi a köztársasági formát. 
   
Az utcanév-változtatásokat Németh Zsolt szimbolikus kérdésnek tartja, miután a kommunista korszak szobrait áthelyezték, de számos utcanév változatlan maradt Budapesten abból az okból kifolyólag, hogy húsz éven át a fővárosban nem a jobbközép kormányzott. "Mi egy jobbközép párt vagyunk, megvannak a hőseink, és a történelmi víziónk" - szögezte le Németh, de ebben a vízióban az európai összetevő nagyon fontos, hiszen a Fidesz az európai értékek és egység védelmezője, valamint szeretné megerősíteni a magyar középosztályt, s javítani a demográfiai helyzeten a családok előnyben részesítésével, miután csökkenőben van a lakosság. 
   
Az IMF-EU-hitel és a kormány rugalmassága közti összefüggést érintő kérdés kapcsán Németh Zsolt "sajnálatosnak" nevezte, hogy Magyarország egyszerre él át egy politikai és egy gazdasági válságot. Az Európai Unióval a két probléma kezelése összekapcsolódik - s mint az államtitkár rámutatott - a magyar kormány ezért szeretne gyors megállapodást az Európai Bizottsággal. "Az alapkérdés azonban az, hogy elfogadjuk-e az Európai Unió szabályait. A válasz igen" - mondta Németh Zsolt.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések