ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Péntek reggel leállt a Malév

Péntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren nyugodtan várakoznak az emberek. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy újraindulhat a légitársaság működése.
Létrehozva: 2012. február 3., 09:12
nyomtat küld

A repülőtéren reggel hét órakor jelentették be, hogy a Malév valamennyi pénteki járatát törölték. Az utasok hét óráig azt a tájékoztatást kapták, hogy késnek a légitársaság járatai. A várakozó emberekkel hangosbemondón közölték, hogy a Malév jegyeladó pultjánál kaphatnak további információt. Az MTI a helyszínen azt tapasztalta, hogy az utasok nyugodtak, mindazonáltal nagy a rendőri készültség. A Malév igazgatósága közleményben tudatta az MTI-vel, hogy reggel hat órakor elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Limburger Lóránt vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy az elmúlt napok beszámolóinak hatására a cég partnerei elvesztették bizalmukat, és előre kérték az általuk nyújtott szolgáltatások ellentételezését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete - olvasható a közleményben.
   
A Malév azt ígéri, más járatokra történő átfoglalással, vagy más közlekedési móddal segíti a jegytulajdonosokat abban, hogy eljussanak a célállomásra. Január 31-én  lépett egy kormányrendelet, amely szerint azon utasok számára biztosítható a segítségnyújtás, akik érvényes menetjegyüket a Malév leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra, továbbá azoknak, akik a társaság leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra.
   
Orbán Viktor kormányfő a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, hogy nem lehetetlen a légitársaság újraindulása."Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, de az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon. Azonban ha van olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget - jelezte. Orbán Viktor közölte: két Malév-gép maradt a határokon kívül: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban azt mondta: a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak.
   
A Budapest Airport péntek reggel öt órakor kapott tájékoztatást a Malévtől, hogy nem indulnak a légitársaság járatai - közölte Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repteret üzemeltető cég szóvivője az MTI-vel. Hozzátette: a péntek erős nap a reptéren, a délután folyamán indul több járat. A Bud.hu oldal szerint ma 64 Malév-járat indult volna.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések