ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Politikai pornográfia: SZDSZ+MDF+MSZP=DK

Csupán nemrég akadtam rá Eörsi Mátyás, a néhai SZDSZ egykori ügyvivőjének víziójára Gyurcsány Ferenc jelenlegi pártjának (Demokratikus Koalíció) jövőjét illetően. (Amely párthoz „egyszerű tagként” egyébként nemrégiben csatlakozott a volt szabad demokrata.)
Létrehozva: 2012. február 15., 08:48 | Utoljára frissítve: 2012. február 15., 09:52
nyomtat küld

Eörsi a Népszabadság kérdésére ezt válaszolta 2011. október 27-én: „Ha Gyurcsány Ferencnek sikerül egyesítenie az SZDSZ igazságát, az MDF nemességét és az MSZP szerethetőségét, akkor ebből még bármi lehet.”

Megvallom férfiasan: többször kellett elolvasnom az idézetet, ugyanis nem nagyon hittem el azt, amit láttam, értelmezni pedig végképp nem tudtam – egy darabig.

Mi is volt oly meglepő számomra?

Először is 2011-ben három bukott pártról, mint követendő példáról beszélni nem más, mint igazi politikai fekete humor.

Másodszor, e három párthoz olyan (pozitív) fogalmakat társítani, mint amikhez Eörsinek volt érkezése, már sokkal inkább a politikai science fiction területére vezet bennünket.

Míg harmadszor, a három párt perverz frigyének gyümölcseként megszülető negyedik formáció látomása egyenesen színtiszta politikai pornográfia.

A műfajok ilyetén kavalkádja ellenére meggyőztem magam, hogy valóban azt látom, amit, így gondolkodásom az értelmezési szakaszba lépett. Kezdeti elbizonytalanodásomat talán az okozhatta, hogy a három említett párt azon időszakával próbáltam azonosítani a fenti – egyébként pozitív kicsengésű – fogalmakat, amikor azok erejük teljében voltak. Sokadszori olvasást követően aztán két évtizedes perspektívába helyeztem a Liberális Internacionálé volt alelnökének – még mindig Eörsi Mátyásról beszélünk – szavait és végül megértettem, miről is beszélhet.

Hiszen az SZDSZ-MDF-MSZP triász végnapjaira, nem pedig hőskorára érdemes asszociálnunk, különösen akkor, ha a végeredményt magában a Demokratikus Koalícióban látjuk testet ölteni. (Amelyet korábban úgy is jellemeztem, mint ahova összefújta a hazai politikai szemetet a szél.) Ennek fényében pedig már pofonegyszerű a dolgunk: Az SZDSZ igazsága – a saját értelmezési keretemben – abban a pálfordulásban rejlik, amelyet akkor hajtott végre, mikor 1994-ben a többéves antikommunista-színlelést követően összebútorozott a volt kommunista párt utódpártjával, az MSZP-vel. De sajátos SZDSZ-es igazságnak foghatjuk fel azt is, ahogyan 2008-ban de jure hatalmon tartották az MSZP-t, miközben de facto már régen a népakarat ellenében kormányoztak.

Az MDF esetében azon nemességet látom felsejleni a DK jövőjében, ahogy 2004-ben kizárta alapítóit a pártból (többek között és elsősorban az 1987-es lakiteleki szellemiség megtestesítőjét, Lezsák Sándort). Vagy gondolhatunk az MDF-et balra toló Dávid-Herényi tandem „nemes” gesztusára, ahogyan kihívójukat, Almássy Kornélt kényszerítették visszalépésre a maradék MDF elnöki pozíciójáért folytatott verseny finisében.

Mindemellett az MSZP „szerethetősége” továbbra is igazi talány. Egyedül Medgyessy Péter esetlen, csetlő-botló jelensége sejlett fel számomra a múltból, mint akire úgy tekinthettek néhányan, mint a politikába belecsöppent „nép fia”, aki végül áldozatává is vált az SZDSZ hatalmi játékának és az azt meglovagoló Gyurcsány-puccsnak. Bár lehet, hogy az MSZMP-utódpárt azok számára valóban szerethető, akik pozitív érzésekkel gondolnak vissza a rendszerváltozás előtti időszakra, így a kommunistából demokratává avanzsált politikusok– élükön Horn Gyula és Lendvai Ildikó – jelenléte közéletünkben jóleső nosztalgiával tölt(ött) el egyeseket.

Rakjuk végül össze a fenti politikai puzzle darabkáit: a kozmopolita-liberális SZDSZ-ből, a politikai bájait opportunista módon áruló (volt) MDF-ből, és a (volt) kommunistákkal, így a kommunizmus örökségével a mai napig terhelt MSZP-ből kirajzolódó kép végül a Gyurcsány-pártot adná ki?

Ha a válasz valóban „igen”, akkor csupán egyetlen – költői – kérdésem maradt: biztos, hogy huszonkét évvel az első szabad választások után pont egy olyan pártra lenne szüksége Magyarországnak, amely bukott pártok eszmeiségét és bukott politikusait egyesíti?!

(Boros Bánk Levente - MNO/BBLog, 2012. február 14.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések