ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Selmeczi: Európa értékét sokszínűsége adja

A sokat tapasztalt európai uniós képviselők is megrökönyödve hallgatták Göncz Kinga felszólalását az Európai Parlament ülésén, amelyben azt ecsetelte, hogy ő legszívesebben egy másik ország képviselője lenne – fogalmazott Selmeczi Gabriella portálunknak adott interjújában. A Fidesz szóvivője beszámolt a magánnyugdíjpénztárakat érintő Kehi-vizsgálat állásáról, a kormányzó pártszövetség egri, kihelyezett frakcióüléséről, illetve az unióval és a valutaalappal folytatott tárgyalásokról is.
Létrehozva: 2012. február 19., 12:46 | Utoljára frissítve: 2012. február 20., 10:29
nyomtat küld

- Hol tart jelenleg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) magánnyugdíjpénztárakat érintő vizsgálata?

- Mindenki kíváncsi arra, hogy a pénztártagok befizetéseivel mi történt, az érintettek pedig arra, hogy miért lett ilyen kevés a reálhozam. A Kehi vizsgálata a végéhez közeledik. Korábban már egy sajtótájékoztatón beszámoltunk arról, hogy milyen visszaéléseket tártak fel a működésre fordítható pénzek elköltésekor. Az előzetes jelentésekből az is kiderül, hogy több vizsgált pénztárnál a befektetési tevékenység területén is alapos a gyanú, hogy törvénysértően kezelték a nyugdíjforintokat.  Csalás, hanyag- és hűtlen kezelés, vagy a saját szabályzat és a számviteli rend megsértése, mind szerepel a pénztárakról készülő jelentés tervezetekben.

- Mennyire együttműködőek a pénztárak?

- Az átvilágítás az elvárásainkhoz képest lassabban halad, mert nehezen jutunk hozzá az adatokhoz. Mindenre külön rá kell kérdezni, el kell küldeni újra és újra a kérdéseket a jogszabályi hivatkozással, mert nagyon nehezen adják oda az információkat a pénztárak.

- Mennyien lehetnek azok, akik rosszul jártak a pénztárak kifogásolható eljárása miatt?

- Közel 500 ezer ember egyetlen fillér hozamot sem kapott, köztük voltak olyanok is, akik negatív hozamot könyvelhettek el. A Parlament döntése alapján  őket ebből fakadó  kár nem érhette, hiszen az állam garanciát vállalt ezekre az összegekre, kipótolta a számlájukat a veszteség erejéig. Jelentős a száma azoknak is, akik csupán minimális – néhány tízezer forintos - reálhozamot vehettek kézhez.

- Mire számíthatnak ezek az emberek, bízhatnak-e kártérítésben?

- Mindenféleképp meg kellene várni a Kehi vizsgálatának eredményét, és azt is, hogy a büntetőügyek elinduljanak, ezt követően érdemes arról beszélni, hogy a polgárjog kategóriájában milyen kártérítési felelősség áll fenn, illetve milyen kártérítésre tarthatnak igényt az érintettek. Az állam maximálisan az elvárások fölött teljesített, hiszen a negatívba hajló számlákat kipótolta.

- Több időpont és összeg is kering a sajtóban az IMF/EU-megállapodással kapcsolatban…

- Ezzel összefüggésben le szeretném szögezni, hogy Magyarország nem hitelt kér, hanem egy keretet szeretne megnyitni. Hogy ennek a pénzügyi védőhálónak a nagysága mekkora, azt a tárgyalódelegáció tudja a későbbiekben megmondani. Itt egy lélektani keretről van szó, aminek a nagysága azért  fontos, mert láthattuk, hogy a pénzpiacokon jellemzőek a hisztérikus, eltúlzott reakciók. De ez betudható annak is, hogy a nemzetközi szervezetek Magyarország tekintetében korábban ahhoz voltak hozzászokva, hogy a magyar kabinet rögtön az első szóra mindent teljesített. Ezzel szemben ma olyan kormány van hazánkban, ami elsősorban a nemzet érdekét tartja szem előtt. A nemzeti ügyek kormányának nem az a legfontosabb célja, hogy külföldön megdicsérjék.

- Orbán Viktor a közelmúltban együttműködést ajánlott mindenkinek, aki az országért tenni akar, azonban Göncz Kinga felszólalása nem volt valami konstruktív a LIBE Bizottság múlt heti meghallgatásán. Ennek ellenére lát reális esélyt az MSZP-vel való együttműködésre?

- Az ember mindig reménykedik, de a tapasztalataink alapján vannak kétségeink, hogy hogyan lehet együttműködni a szocialistákkal. Lázár János nemrég bejelentette, hogy ötpárti egyeztetésre hívjuk a parlamenti frakciókat. Kíváncsian várjuk, hogy vajon a meghívást az MSZP I. és az MSZP II. – más néven Demokratikus Koalíció – is elfogadja-e. Azonban azt is látni kell, Göncz Kinga hozzáállása, viselkedése példátlan. A sokat tapasztalt európai uniós képviselők is megrökönyödve hallgatták a képviselő asszony felszólalását, melyben azt ecsetelte, hogy ő legszívesebben egy másik ország képviselője lenne. Az Unió falai között ilyen még nem hangzott el. Aki ilyet képes állítani, attól túlzott együttműködési hajlandóságot nem lehet elvárni.

- Minek tulajdonítja a külföldi média heves támadásait Magyarország ellen?

- Sok nagy hatalmú, és jelentős pénzügyi, illetve politikai befolyással rendelkező vállalatcsoportnak  sértettük meg az érdekeit. Elég csak a távközlési cégekre, a bankokra, az energetikai vállalatokra és a nagy áruházláncokra gondolni. Ezek a cégek nagy tőkével és nagyon jó médiakapcsolatokkal rendelkeznek. Valójában Magyarország ellen ez a szféra mozdult meg.

- A magyar baloldal alakjai is rossz hírünket keltették Európában…

- Igen, a hazai baloldal jeles alakjai is beindultak, és szerte a világban rossz hírünket keltették. Ehhez minden segítséget megkaptak a nemzetközi baloldaltól is. Például  olyan külföldi baloldali politikus bírált minket Alkotmánybíróság ügyében, ahol a saját országában nincs is Alkotmánybíróság. Az Európai Unió szocialista politikusai –akik szerint Magyarországon nincs sajtószabadság-  szeretnék előírni, hogy a Magyarországon publikáló újságíróknak milyen véleményük lehet. Vagyis az a sajtószabadság, ha róluk jókat, ellenfeleikről pedig rosszat írnak. Volt olyan EU-s képviselő is, aki egyszerűen csak hitelt adott ezeknek az embereknek, és nem ellenőrizte le ezeknek az elképesztő vádaknak a valóságtartalmát.

- Hogyan vélekedik Neelie Kroes szerepéről a LIBE bizottsági meghallgatáson?

- Egy biztosnak, aki az EU egyik kiemelt pozíciójában van, minden kétséget kizáróan törekednie kell az objektivitásra, hiszen sem párt-, sem pedig politikai érdekeket nem képviselhet. Csak a tények alapján mérlegelhet. Ehhez képest Kroes biztos asszony sokakban kétséget ébresztett, hogy megfelel-e ezeknek az elvárásoknak. Amikor európai uniós képviselők cáfolták vádjait, akkor őket nem is volt hajlandó meghallgatni.

- Ha jól tudom, a médiahatóság kapcsolódó álláspontjával sem foglalkoztak érdemben…

- Igen, ez valóban megdöbbentő volt. A Klubrádió tulajdonosát és egy műsorvezetőjét fogadta a biztos asszony, a magyar médiahatóságot annak többszöri írásos kérelme ellenére sem. Mi magyarok 56 alapján állva méltán kérjük számon Európától az igazságos eljárást és a demokráciát. Mindezen felül ezt  azért tartom veszélyesnek, mert az ilyen hozzáállás növeli az euroszkepticizmust. A legutóbbi magyarországi közvélemény-kutatások is ezt támasztják alá. Az EU-szimpátia mutató hagyományosan 50 százalék fölött szokott lenni, ez  most  leesett ez alá. Vagyis a magyarokban megnőtt a bizalmatlanság az Európai Unióval szemben. Ennek csak az egyik oka az EU gazdasági és pénzügyi válsága, a másik ok tagadhatatlanul az elmúlt időszak hihetetlenül agresszív támadásai Magyarország ellen. Ezért nemcsak nekünk elengedhetetlen, hogy az unió intézményei és köztisztviselői abszolút objektívek legyenek, hanem magának az EU-nak is húsbavágóan fontos.

- Nem lehet, hogy az integráció is más irányt vett, mint amit az alapítók elképzeltek? Lehetségesnek tartja azt, hogy ez a tendencia is növeli a bizalmatlanságot a szervezettel szemben?

- Mostanában sokan idézik Margaret Thatchert, aki híres,1988-ban Bruges-ben elmondott beszédében pontosan erre figyelmeztetett, hogy az Európai Unió akkor lehet sikeres, ha szuverén államok alkotják, ha ez a nemzetek Európája, és mindenki hozza saját nemzeti büszkeségét és kulturális sokszínűségét. A volt brit miniszterelnök asszony óvva intett attól, hogy egy nagy, államok fölötti szuperhivatal vegye át az irányítást, és uniformizálja ezeket az országokat. Úgy gondolom, hogy az emberek többsége nem akarja azt, hogy ilyen Európában éljünk a jövőben, hiszen mi is büszkék vagyunk magyarságunkra, kultúránkra. Határozott véleményünk van arról, hogyan és milyen országban szeretnénk élni. Mi betartjuk az Európai Unió szabályait, és másoktól is ezt várjuk el.

- A közvélemény-kutatások szerint jelentősen csökkent a kormánypártok támogatottsága 2010 tavasza óta. Hogyan próbálják megszólítani a bizonytalanokat, és hogyan akarják visszaszerezni azoknak a szavazóknak a bizalmát, akik az elmúlt egy évben pártoltak el a Fidesztől?

- Természetes folyamat az, hogy a választások után a támogatók egy része elbizonytalanodik. Főleg akkor, amikor az egész országot át kell szervezni. Egyrészt akaratlanul is vannak érdeksérelmek. Másrészt pedig az egész Európai Unióban válság van, ezt mindenki úgy éli meg, hogy bizonytalanná vált az élete. Azonban ezek a szavazók nem más pártok támogatóivá váltak, pusztán jelen pillanatban nem tudják eldönteni, hogy kire szavazzanak. A tapasztalat azt mondatja velem, hogy ezek a szavazók visszahozhatók, megnyerhetők. Mindezekkel együtt a kormányzati ciklus második felében már bizonyára markánsabban érzékelhető lesz, hogy a kormány és a jobboldali többség a parlamentben a törvényalkotáson keresztül hogyan ad biztonságot az embereknek. Bízom benne, hogy hamarosan beérnek erőfeszítéseink a devizaadósok meg mentése, a munkahelyteremtés, az adórendszer területén, hiszen a társadalom nagy részének mégis csak az az igénye, hogy egzisztenciális biztonságban éljen, és megbecsült tagja legyen a társadalomnak. Abszolút optimista vagyok abban, hogy a válság csillapodásával a magyar gazdaság is elindulhat a növekedés útján. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a ciklus első felében nagyon komoly munkát kellett kifejteni azért, hogy meg tudjuk védeni az országot a gazdasági válság hullámaitól. Ha az emberek a pozitív hatásait érzik ezeknek az intézkedéseknek, akkor vissza fognak térni, és ránk fognak szavazni a következő megmérettetésen is.

- Több sajtóorgánum tudni vélte, hogy parázs viták bontakoztak ki a frakcióülésen több kérdésben. Ön hogyan értékeli, milyen volt az ülés hangulata? 

- Azért is szoktunk félévente háromnapos frakcióülést tartani, hogy minden vitás kérdést megvitassunk. Számunkra ez a dolgok természetes rendje. Az, amikor illetékes elvtárs megmondta a központból, hogy merre van előre, mit kell tenni, hogyan kell szavazni, hál’ Istennek már a régmúlt. Lehet, hogy a szocialistáknál még a közelmúlt, de mi már nem emlékszünk ilyen munkamenetre. A Fideszben teljesen természetes az, hogy a fontos politikai kérdéseket megvitatjuk. Akkor tudunk jó döntést hozni, hogyha az érvek, ellenérvek összecsapnak. A frakcióüléseknek kimondottan élményszámba menő része, amikor egy vitás kérdésben ütköznek az álláspontok. Amit pedig erre bizonyos orgánumok ráfűztek, és próbálták az egészet elferdítve, szenzációhajhász módon tálalni, azon meg egész egyszerűen csak mosolygok.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések