ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Konzorciumi együttműködés az Ős-Dráva programért

A dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program megvalósítását segíti az a konzorciumi megállapodás, amelyet a projektben érdekelt szervezetek vezető képviselői kötöttek csütörtökön Pécsen.
Létrehozva: 2012. február 23., 11:38 | Utoljára frissítve: 2012. február 27., 12:15
nyomtat küld

Az együttműködés keretében a Baranya Megyei Önkormányzat, a Baranya Megyei Kormányhivatal, a megyei munkaügyi központ, a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Dél-Baranyáért Alapítvány közösen dolgozik a program pályázati és beruházási munkáinak összehangolásán. Az Ős-Dráva a fenntartható vidékfejlesztés 45 ezer hektárt és 36 települést érintő hazai mintaprogramja. Ennek keretében 25 milliárd forintból, főként pályázati forrásból egy úgynevezett vízkormányzási rendszer kialakításával visszaállítják eredeti állapotába a 150 évvel ezelőtt szabályozott Dráva környezetét. A Dráva-meder által határolt Ős-Dráva térségében revitalizálják a holtágakat, tavakat, vizes élőhelyeket, amelyek közelében az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar fellendülését várják.
   
A kivitelezés során a még hasznosítatlan folyó vizének egy részét szabályozottan, vízpótló árokhálózatokon keresztül tavakhoz, holtágakhoz, öntözendő területekhez juttatják, a természetes eredetű lefolyásból származó vizet visszatartják, tárolják, ebből oldanák meg az agrárterületek öntözését. A tervek szerint a munkába a közmunkaprogramok résztvevői is bekapcsolódnak. Ez növelheti összetartozásukat, fenntarthatóvá teszi a projektet és további munkahelyeket generál. Szakemberek úgy vélik: az Ős-Dráva program fejlesztései hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a lakosság minél több piacképes terméket állítson elő, biztosítva megélhetését, fokozva jövedelemtermelő képességét.
   
Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a dokumentum aláírásával egybekötött sajtótájékoztatón azt mondta: az intézmények átadását követően a baranyai az elsők között van a megyei önkormányzatok tekintetében, amely konkrét területfejlesztési programba kezdett. Szavai szerint a megyei önkormányzat vezette konzorciummal az Ős-Dráva tervezése, irányítása hatékonyabb lesz. Hangsúlyozta: a beruházás sikeres megvalósítása kiemelten fontos, mert a Magyarország legszegényebb térségei közé sorolt Ormánság száz éves elmaradásban van más területekhez képest. A munkanélküliség és az elvándorlás is sújtja, az életet sokszor a kilátástalanság jellemzi, ezen pedig változtatni kell.
   
Hargitai János megyei kormánymegbízott örömének adott hangot, hogy a program tavaly év végén elindult, de felhívta a figyelmet arra, hogy még további forrásokat kell mellé rendelni a térség fejlesztése érdekében. Hangoztatta: személy szerint elégedett lenne, ha 10 év távlatában azt látná, hogy egy olyan mintaértékű fejlesztés indult el, amely érdemben javítja az ott lakók életminőségét.
   
Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója a beruházás állásáról elmondta, hogy még tartanak, de tavasszal befejeződnek az első négy drávai mellékág megnyitására tavaly kezdődött munkálatok.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések