A Damjanich-emlékmű centenáriumára emlékeztek Szolnokon

Létrehozva: 2012. május 19., 16:34 | Utoljára frissítve: 2012. május 21., 09:42	nyomtat	küld

Szolnok, mint katonaváros, a hozzá köthető hadtörténelmi események közül a legnevezetesebbnek az 1849-es szabadságharc márciusi csatáját tartja, amely egyben nyitánya volt a dicsőséges tavaszi hadjáratnak - mondta az ünnepségen Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester. Hozzátette: katonai hagyományőrzők az ütközetet már évek óta hadijátékon elevenítik fel, és ennek keretében, megkoszorúzzák az emlékművet is.
   
A Radnai Béla által faragott többalakos szobrot, amelynek főalakja Damjanich János, 1912. május 19-én avatták fel. Az eseményre a város az indóháztól a művésztelepig ünnepi díszbe öltözött, a jeles alkalomra óda és kórusmű is született - idézte fel a száz évvel ezelőtt történteket Fülöp Tamás, a megyei levéltár igazgatója. Mint emlékeztetett, az emlékmű létrehozását egy évtizedes kitartó szervező és adománygyűjtő munka előzte meg. Annak ellenére, hogy Radnai Béla a szobor megalkotásáért nem fogadott el tiszteletdíjat, a monumentális kompozíció jelentős - összesen 83 ezer 800 korona - költséget rótt a településre. A köztéri műalkotása a város, a vármegye, sőt az egész ország hozzájárulásával, a szolnoki lakosok, diákok közadakozásával valósult meg. Amikor 1901-ben a szoborépítési bizottság megkezdte gyűjtőmunkáját, az első adományozók között volt Damjanich János özvegye, aki hat évtizeddel élte túl mártírhalált halt férjét. A gyászoló özvegy 100 koronát küldött, de leghőbb vágya, hogy láthassa tragikusan elvesztett férje hősi emlékművét, nem teljesülhetett, mert három évvel a kompozíció elkészülte előtt elhunyt.
   
A szolnoki Damjanich-szobor alkotója a XIX. és a XX. század fordulójának elismert szobrászművésze volt. A stájerországi családi gyökerekkel rendelkező Radnai (eredeti nevén Rausch) Béla 1873-ban született Pozsonyban, majd fiatal korában édesanyjával Pestre költözött. Gyengébb tanulmányi előmenetele miatt az Iparművészeti Iskolába íratták, ahol képzőművészetek iránti fogékonysága, kézügyessége és szorgalma révén tűnt ki kortársai közül. Később az Iparművészeti Főiskola elődjének számító intézményben tanult, ahol Stróbl Alajos indította el művészi pályáját. Eleinte kisplasztikákat, épületszobrokat készített, olyan épületeken is, mint az Országház vagy a Mezőgazdasági Múzeum. A XIX. század utolsó éveiben megismerkedett Fadrusz Jánossal, akinek tanítványaként neki is szerep jutott a kolozsvári Mátyás-szobor és a budapesti Bazilika Szent László-szobrának megalkotásában.