ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tavaly még az RMDSZ is támogatta Nyírő újratemetését

Kövér László, az Országgyűlés elnöke cáfolta, hogy politikai szádék vezérelte a Nyirő József erdélyi író újratemetésének az ötletét az Echo Tv Napi aktuális című műsorának adott exkluzív interjúban. A házelnök szerint a román kormány úgy látta, az ügy egy jó felkészülés lehet az őszi kampányra, és ismét elő lehet húzni a magyar kártyát a pakliból. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy Nyirő Józsefet soha a legrosszabb indulatú kritikusa sem merte antiszemitának, vagy nácinak nevezni.
Létrehozva: 2012. május 29., 08:47
nyomtat küld

- A pünkösd a Szentlélek kiáradása a keresztény egyházakban, és ehhez kapcsolódnak a népi, valamint az egyházi hagyományok is. Az egyik ilyen nagy kárpát-medencei hagyomány a csíksomlyói zarándoklat és búcsú. Ehhez az idén kapcsolódik egy másik fontos esemény, Nyirő József emigrációban meghalt székelyföldi írónak az újratemetése. Még nem tudunk sok mindent, de azt tudjuk, hogy a román kormány nem támogatja az újratemetést, tudjuk azt, hogy nem engedték be a vonatot, mely szállította volna Nyirő József hamvait, és tudjuk azt, hogy sokan politikai kampányt vélnek felfedezni az író újratemetése, valamint az ön személyének a támogatása mögött. Nem kifejezetten a pünkösdi összefogás jegyében zajlik ez az előkészület.

- Ez így igaz. Mentségünkre legyen szólva, hogy semmilyen olyan hátsó szándék nem volt ebben a szervezésben, és abban, hogy elvállaltam a fővédnökséget, és aktívan kivették a munkatársaim a részüket abból, hogy ezt a kegyeleti és a nemzeti önazonosságot erősítő eseményt a lehető legjobban szervezzük meg. Semmilyen olyan hátsó szándék nem volt bennünk, hogy mi bármilyen politikai kampányba beavatkozzunk pro, vagy kontra. Mit több, amikor az egész gondolat felvetődött tavaly szeptemberben, akkor példának okáért még az előző román kormány volt hivatalban, többek között Kelemen Hunor kulturális miniszterrel. Vele szintén egyeztettünk. Személyesen is beszéltem vele az ő esetleges felszólalásáról, részvételéről a kegyeleti megemlékezés-sorozat egy állomásán.

- Mit mondott egyébként?

- Nyitott volt. Próbáltam őt is meggyőzni, pontosabban tájékoztatni arról, hogy semmilyen politikai kampány és szándék ezt a rendezvényt nem motiválta. Annál is inkább, mert amikor ez elindult, akkor még szó sem volt arról, hogy idén tavasszal lesznek az önkormányzati választások, hanem éppen az az állapot volt a román politikában, hogy a politikai erők az őszi időpontra akarták az önkormányzati, illetve az országgyűlési választást egyszerre lebonyolítani, tehát kellő távolságban lettünk volna bármiféle kampánytól. Stabilnak tűnt a kormány, és úgy tűnt, hogy minden további nélkül őszig kitölti a mandátumát. A pünkösd volt az igazi apropó. Ha már erre a lélekerősítő zarándoklatra a Kárpát-medence különböző tájairól a magyarok – és nem csak a katolikusok – összegyűlnek azért, hogy együtt ünnepeljék egyrészt pünkösd ünnepét, másrészt pedig az összetartozásunkat, akkor legyen részük abban is, hogy pünkösd vasárnapján részt vehessenek ezen a kegyeleti szertartáson. Ennek – mint mondtam – semmilyen politikai szándéka nem volt, és ma sincs a mi részünkről. Mások részről azonban van: megbukott a román kormánykoalíció, most a korábban ellenzéki pozícióban lévők vették át a helyüket, és ők úgy látták, hogy ez egy jó felkészülés az őszi kampányra, ha a magyar kártyát ismét elő lehet húzni a pakliból.

A teljes interjút a magyarhirlap.hu-n olvashatja.

(MHO - Echo TV - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések