ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Répássy: Mindenképp a támadók húzzák a rövidebbet

A KIM igazságügyért felelős államtitkára szerint az új Btk.-ban tovább szélesedhet azoknak az eseteknek a köre, amelyek esetében az arányosság mérlegelése nélkül védekezhet majd az, akit megtámadtak.
Létrehozva: 2012. június 1., 10:32 | Utoljára frissítve: 2012. június 1., 11:53
nyomtat küld

Az alternatív büntetéseket támogatja a kormány a kisebb bűncselekmények esetében. A tervek szerint közérdekű munkára kötelezhetnék a bíróságok vagy jóvátételi munkát választhatnának az elítéltek akkor, ha a bűncselekmény súlya nem indokolja a szabadságvesztést. Ez a változtatás a szakma szerint is hasznos, mert a magyar büntetési rendszer túlságosan börtön-centrikus – mondta a Duna TV Közbeszéd című műsorában Répássy Róbert. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára kifejtette: a közérdekű munkát kötelező érvénnyel szabhatják ki büntetésként a bíróságok, ebben az esetben felügyelők is vigyáznak az elítéltekre.

A jóvátételi munkát azonban választhatják a bűnösök. Ilyenkor a bíróság bizonyos időre elhalasztja a büntetés végrehajtását, az elítélt pedig megválthatja büntetését, ha dolgozik. Ennek előnye, hogy az elítélt erkölcsi bizonyítványába nem kerül bele, hogy büntetett előéletű – hangsúlyozta az államtitkár.

Répássy Róbert arról is beszélt, hogy csökkentik az egy napra kiszabható pénzbüntetések összegét, mert az a tapasztalat, hogy a rossz szociális körülmények között élők nem tudják ezeket kifizetni. Ilyenkor a bíróság vagy az elzárás, vagy a felfüggesztett szabadságvesztés mellett dönt, ami pluszköltséget jelent az államnak ahelyett, hogy a büntetés összege befolyna a költségvetésbe – fogalmazott az államtitkár.

Az önvédelemmel kapcsolatban a politikus megjegyezte: az igazságszolgáltatási szervek javaslatai alapján szűkítették azoknak az eseteknek a körét, amelyekben az arányosság mérlegelése nélkül védekezhetne az a személy, akit megtámadtak.

A javaslatot be is terjesztették az Országgyűlés elé, most azonban az a jellemző, hogy a képviselők a módosító javaslatokkal inkább szélesítenék az ilyen esetek körét. Ha ez az irány nem változik, akkor mindenképp a támadók húzzák a rövidebbet – jelentette ki az igazságügyért felelős államtitkár.

(hirado.hu-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések