ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Átadták az első ökobuszt Zalaegerszegen

Átadták az első ökobuszt Zalaegerszegen, a helyi járatként közlekedő autóbusz üzemanyaga a Zalavíz Zrt. zalaegerszegi szennyvíztisztító telepén, szennyvíziszapból előállított biometán.
Létrehozva: 2012. június 27., 18:13
nyomtat küld

Zalatnai László, a Zala Volán Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az ökobusz alacsony koromkibocsátása kedvező a városnak, a Volánnak pedig jobb működtetést jelent, ugyanis a biogáz 50-60 százalékkal kevesebbe kerül, mint a dízelolaj.
    
Az autóbuszok beszerzési ára 25 százalékkal magasabb, mint a normál üzeműeké - egy csuklósautóbusz 70 millió forintba kerül -, ezért további ökobuszok üzembe helyezése a pályázati lehetőségektől függ.
    
Nagy András, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a helyi vállalat a tudását, technológiáját adja át a közösségnek, így a gazdasági előnyök mellett a környezettudatos magatartáson kívül egy új dimenziót is kap az együttműködés. Jelenleg ugyan korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre az üzemanyag, (a tisztított biogáz), ezért elsősorban arra törekednek, hogy a gáz mennyiségét növeljék, és csak ezt követően lehet bővíteni a tankolási lehetőségeket, ami a szélesebb körű felhasználást is lehetővé teszi.
    
Gyutai Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: olyan energiatakarékos megoldásokat kívánnak alkalmazni a városban, amelyek előremutatóak és kímélik a környezetet. Ennek eredményeként a zalai megyeszékhelyen már működik egy geotermális közműrendszer, ami megoldja a kórház, szociális otthon, fürdő, kemping fűtését. Folyamatban van újabb, hasonló létesítmény tervezése is.
    
Beszélt arról is, hogy célszerű a városi tömegközlekedésbe is bevonni a biometánnal hajtott autóbuszokat, mert kevésbé károsítják a környezetet és jóval alacsonyabbak az üzemeltetés, fenntartás költségei, de csak a tapasztalatok birtokában döntik majd el, hogy milyen ütemben fejlesztik tovább a programot.
    
A Zalavíz Zrt. zalaegerszegi telepén a szennyvíztisztítás során keletkező szennyvíziszapból biogázt állít elő, amit kezdetben hő- és villamosenergiaként hasznosítottak. A tisztítóberendezés üzembe helyezését követően viszont 97 százalékos tisztaságú biometánt tudtak előállítani, amit sűrítést követően gázüzemű autókba lehet tankolni. (A keletkezett biometán fűtőértéke megegyezik a földgázéval.) A telepen a CNG üzemű autók tankolására kialakítottak egy biogáz töltőállomást is.
    
A Zalavíz Zrt. 2011 szeptemberében az országban egyedülálló, CNG üzemű kishaszon-gépjármű flottát helyezett üzembe. A cég ellátási területén hibaelhárításra és karbantartásra használt, cserére szoruló, elöregedett járműveket gyárilag kialakított CNG típusú kishaszon gépjárműre cserélték. Az autóbusz-átadással egy időben további két járművel is bővült a flotta, így már 10 biometánnal hajtott gépkocsi fut a térségben.
    
Az első ökobusz a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város, a Zala Volán Zrt. és a Zalavíz Zrt. között létrejött konzorciumi megállapodás keretében kerül üzembe helyezésre a városban.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések