ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Lényeges a védőháló

Akár a héten szavazhat az Országgyűlés a jegybanktörvény módosításáról, s azt követően pár napon belül megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Varga Mihály tárca nélküli miniszter.
Létrehozva: 2012. július 2., 08:46
nyomtat küld

- Mennyiben javítja Magyarország pozícióját az Ecofin-döntés, amely szerint nem fagyasztja be az EU a kohéziós forrásokat?

– Az, hogy az EU pénzügy- és gazdasági minisztereinek tanácsa június 22-i ülésén feloldotta a Magyarországnak szánt uniós fejlesztési források felfüggesztését, nagymértékben elősegítheti az IMF-tárgyalások megkezdését. A döntés egyben azt is jelenti, hogy az uniós tagállamok pénzügyminiszterei megerősítették az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzését: 2013-ban is három százalék alatt lesz a magyar költségvetés hiánya.

– Eközben továbbra is eljárás folyik ellenünk a túlzott deficit miatt. Mikor kerülhetünk le a szégyenpadról?

– Az EU szigorúan szabályozza, hogy hogyan kerülhet ki egy ország a túlzottdeficit-eljárás alól. A tagországnak egyfelől tényadatokkal szükséges alátámasztania, hogy három százalék alatt van a költségvetési hiánya. Másfelől az is szükséges, hogy az ország költségvetési folyamatai fenntarthatók legyenek. Magyarország esetében 2013 tavaszán állnak majd először rendelkezésére 2012-re vonatkozó adatok, akkor lehetséges megítélni, hogy a deficit leszorítása tartós intézkedések eredményeképpen következett-e be. E tekintetben is pozitív üzenetnek tekinthető az Ecofin-ülésen hozott döntés.

- Úgy tűnik, a jegybanktörvény-módosítás elnyerte az érintettek, az IMF és az EKB, azaz az Európai Központi Bank tetszését. Hogyan kalkulál, elkezdődhetnek a tárgyalások a nyáron az IMF-fel?

– Az eredeti tervek szerint július 12-én került volna sor a jegybanktörvény módosítását lezáró végszavazásra, de mivel hivatalosan is megkapta a kormány az EKB pozitív véleményét, amelyet csak július elejére várt, a végszavazás már a hét közepén megtörténhet.

A teljesinterjú itt olvasható.

(Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések