ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Elértünk a csúcsig"

A belügyminiszter szerint lesznek személyi és szervezeti változások a rendőrségnél, de ezek nem feltétlenül állnak majd ok-okozati kapcsolatban a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel.
Létrehozva: 2012. július 7., 10:22
nyomtat küld

Pintér Sándor a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban azt mondta: a várható változások többségének semmi köze a történtekhez. Lesznek rendőri vezetők, akiknek azért kell távozniuk beosztásukból, mert nem megfelelő a teljesítményük, de ilyesmire korábban is volt példa - tette hozzá.
   
A miniszter szerint nem maradhat meg a jelenlegi keretek között a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) sem, amely megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, "de ez nem párosult a hatékonyság javulásával" . Úgy vélte, szükség van az NNI-re nagy horderejű, országos vagy több megyére kiterjedő bűnügyekkel foglalkozó nyomozó hatóságként, ehhez azonban nincs szükség saját bevetési egységre, figyelői és más titkosszolgálati eszközöket alkalmazó csoportokra.
   
A lapnak arra a kérdésére, hogy milyen magasra értek a rendőrségi korrupciós ügy szálai, azt mondta: "Elértünk a csúcsig. Addig folyt a titkos felderítés, amíg el nem értük az ügyben érintett legmagasabb szintű vezetőket is."  Pintér Sándor szerint az éveken át tartó korrupciót lehetővé tévő állapotok kialakulása "a más típusú parancsnoki irányítással is magyarázható".
   
Megjegyezte: nem véletlen, hogy a kormányváltáskor azonnali személycserét hajtottak végre az országos és a budapesti rendőr-főkapitányi poszton. A lap kérdésére, hogy a korábbi rendőri vezetők benne voltak-e az ügyben, azt mondta: nem tartja valószínűnek, az eddigi adataink nem erre utalnak.
   
A miniszter elmondta azt is, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnak voltak információi a korrupciós ügyben érintett rendőri vezetőkről, ám annak nincs írásos nyoma, hogy ezt megosztották volna az érintettek feletteseivel, vagy az ORFK, illetve a BRFK vezetőjével. Nyilvánvalóan ez sem maradt következmények nélkül - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések