ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kormányzati akciótervet fogadtak el a parlagfű ellen

Bevonnák a közfoglalkoztatottakat a parlagfű-mentesítésbe, illetve megvizsgálják az elítéltek foglalkoztatásának lehetőségét a fertőzött területek csökkentése érdekében - ezek az intézkedések is szerepelnek a kormány által elfogadott, parlagfű elleni rövid- és középtávú védekezési akciótervben.
Létrehozva: 2012. július 7., 11:06 | Utoljára frissítve: 2012. július 9., 14:04
nyomtat küld

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat azt is tartalmazza, hogy a közterületek gyommentesítését végző alkalmazottaknak munka- és egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell átesniük.
   
A 2012–2020-as időszakra vonatkozó akcióterv szerint az allergiás, illetve asztmás megbetegedésben szenvedők számának növekedése miatt még az idén felülvizsgálják a parlagfüves területek hatósági felderítési rendjét, és egyszerűbb, hatékonyabb eljárási, illetve szankcionálási rendszert dolgoznak ki. A megyei kormányhivatalok megfelelő szakigazgatási szervei júliustól szeptemberig folyamatosan ellenőrzik a külterületek parlagfű-mentességét.
   
Megvizsgálják a lakossági parlagfű-bejelentő rendszer bevezetésének lehetőségét, illetve a feladatok között szerepel a pollenmonitorozó hálózat fenntartása és fejlesztése is. A parlagfű-mentesítés kérdését beépítik a Nemzeti alaptantervbe.
   
A 2014-re előírt feladatok között szerepel egyebek között a parlagfű-mentesítést ösztönző rendszer kidolgozása a földtulajdonosok, mezőgazdasági termelők részére.
   
Az akcióterv szerint 2014–2015-ben folytatnák a megkezdett munkát a teljes mentesség elérése érdekében, különös figyelemmel az állami és az önkormányzati mezőgazdasági területekre, illetve egyéb, állami és önkormányzati kezelésben lévő területekre.
   
2016–2020-ban értékelik az előző évek munkáját, és a hatékonynak bizonyult intézkedéseket a szükséges korrekciók után továbbra is alkalmazzák.
   
Az érintett miniszterek a kormányhatározatban foglalt akcióprogram végrehajtásáról évente készítenek majd beszámolót.
   
A kormányhatározat a közzétételét követő napon lép hatályba.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések