ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A megértés és hűség városa

Kétmilliárddal lett kevesebb a kerület költségvetése az első évben, ennyivel tudtuk hatékonnyabbá tenni az önkormányzat működését. Ennek óriási a jelentősége, hiszen mind a Vörös Csepel könyv, mind pedig az önkormányzat eddigi tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kerület lakói visszanyerjék az önbecsülésüket, és büszkén mondhassák el magukról, ők csepeliek - mondta a Demokratának Németh Szilárd, Csepel polgármestere.
Létrehozva: 2012. július 25., 10:51 | Utoljára frissítve: 2012. július 25., 10:52
nyomtat küld

- Az önkormányzat nemrégiben jelentette meg a Vörös Csepel című könyvet, melyből a helyiek tájékozódhattak a korábbi szocialista önkormányzat bűneiről. Kellett ez a könyv?

- Kellett, mert a kampányban azt ígértük, hogy véghezvisszük az elszámoltatást. Óriási hiánnyal, rengeteg eladott vagyonnal, furcsa ügyletekkel vettük át az önkormányzatot 2010-ben. Ezeket feltártuk és összefoglalva leírtuk a Vörös Csepelben. Ezzel párhuzamosan a könyvben szereplő ügyekben megtörténtek a feljelentések, néhány esetben pedig már vádemelés is történt. A legújabb fejlemény, hogy egy rágalmazási ügyben gyanúsított lett Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő volt vezérigazgatója, ma az MSZP kerületi elnöke, s ez nagy eredmény.

- Hány olyan ügy van, amiben feljelentéssel élt az önkormányzat?

- Összesen körülbelül negyven egymással összefüggő ügyről van szó. Ezek többsége hűtlen kezelés, csalás, közokirat hamisítás. A Vörös Csepelben ezeket írtuk meg, a könyvet pedig eljuttattuk minden csepeli háztartásba, mindep országgyűlési képviselőnek, a legfőbb ügyésznek, és általában minden olyan embernek, akit érdekelhetnek e dolgok. Úgy vélem ugyanis, hogy minden csepelinek, aki itt él, itt fizet adót, tudnia kell, hogy nézett ki a közélet az elmúlt időkben.

A teljes interjút a Demokrata szerdai számában olvashatja.

(Demokrata, 2012. július 25.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések