Nemzeti maximum

Létrehozva: 2012. július 29., 12:12	nyomtat	küld

– Véget ért a parlament tavaszi–nyári ülésszaka. Hova megy pihenni egy magyar parlamenti alelnök? Hawaiira? Balira? Tengerpartra?

– Egy másik homoktenger partján, Lakitelek szélén élek a családommal. Az öreg házat most újítottuk fel másodszor. Ez lesz a nyári szabadság. Másfelől most csak a parlamenti plenáris üléseknek lett vége, a háttérmunka folytatódik. A Nemzeti Fórum szakműhelyei most egyeztetnek, segítem a Kurultáj szervezését, a Bethlen Gábor Alapítvány munkájának köszönhetően lllyés Gyula születésének 110. évfordulójára talán végre lesz Budapesten is szobra az írónak, ezt is elő kell készíteni. A Lakiteleki Népfőiskolán is nagyüzem van, a Pesti Srác Alapítvány szervezésében nemzetközi ’56-os tábor lesz, és augusztus végén moldvai csángó magyar pedagógusok tíznapos továbbképzését tartjuk. Szeptember végén pedig a lakiteleki találkozó 25. évfordulójára emlékezünk.

– Lesz nagy ünneplés?

– Nem ünnepelünk, mert még mindig nincs mit ünnepelni. Habár az elmúlt negyedszázadra visszatekintve, amikor a parlamentben elfogadtuk az alaptörvényt, éreztem, hogy új korszak kezdődött. Történelmi pillanat volt. Bennem ekkor zárult le az egész rendszerváltó folyamat.

– Rendszerváltás volt egyáltalán?

– Igen, az volt, csak éppen a rendszer lett rossz. Torz rendszer jött létre. Az első Orbán-kormány ezen próbált javítani, az igazi változásra a lehetőség, a kétharmados többség viszont csak most lett meg, és kaptuk meg a szükséges felhatalmazást az országtól.

– Kik és hol hibáztak a kilencvenes évek elején? Mit csinálna másképp ma?

– Nem hiszek abban, hogy utólag, évek elteltével visszatekintve rendet lehet csinálni a múltban. Még akkor is, ha látom, sokan úgy gondolják, hogy a múltban minden megtörténhet… Ahogy a tettes visszatér a tett színhelyére, ugyanúgy tapasztalom, hogy vannak helyi és országos vagy akár nemzetközi szinten is olyan történelmi bűnözők, akik emlékiratban, nyilatkozatban próbálják eltüntetni a nyomokat, az őket terhelő bizonyítékokat. Röviden így tudom összegezni: a kilencvenes évek elején ennyire voltunk képesek. Tízmillióan. Ennyire voltunk képesek saját hitünk, akkori legjobb tudásunk alapján. Akik rosszat akartak, akik az egyéni hasznukat nézték, akik kiárusították, elárulták az országot, megtették. Akik hitem szerint a közjót szolgálták, ennyire voltak képesek. Nem többre, de nem is kevesebbre.

A teljes interjút a Magyar Hírlap szombati számában olvashatják.