ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A tanyasi élet megtölthető XXI. századi tartalommal

Nemcsak a helyi népesség életszínvonalának emelése céljából, de néprajzi, környezet- és tájvédelmi szempontból is fontos a tanyagazdaságok fejlesztése – mondta V. Németh Zsolt a Demokratának. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a hetilapnak beszámolt arról is, hogy augusztus végéig másfél milliárd forintot osztanak szét az igényelhető pályázaton, de jövőre a tervek szerint már kétmilliárdot.
Létrehozva: 2012. augusztus 8., 09:32
nyomtat küld

A Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete még a választások előtt vetette fel a miniszterelnök úrnak, hogy szükség van egy speciális központi programra, amely a tanyák fejlesztését célozza – jelentette ki V. Németh Zsolt. Hozzátette: a tavalyi egymilliárd után idén másfél, jövőre pedig kétmilliárd forintot biztosítanak a programra.
 
Ugyanakkor a VM államtitkára kiemelte: céljuk, hogy a program ne csak a nosztalgikus tanyaképet erősítse, hanem modellszerűen be lehessen mutatni, hogy a tanyasi élet megtölthető XXI. századi tartalommal. Ezzel összefüggésben a politikus hangsúlyozta, hogy a tanya nemcsak gazdálkodási forma, ráadásul inkább érték, mint nehézség.
 
V. Németh beszélt többek közt arról, hogy a tanyákon élők támogatása megjelenik más programokban is, úgy mint például a fiatal gazdáknak kiírt pályázaton is, ugyanis aki vállalja, hogy tanyára költözik, az az elbírálásnál több pontot kap.
 
A teljes interjút a Demokrata e heti számában olvashatja.

(Demokrata - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések