ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Díjat kapott Tapolca a napenergia hasznosításáért

Díjat kapott a napenergia-hasznosításért Tapolca: a Veszprém megyei városban több társasház és egy idősek otthona melegvíz-ellátását fedezik napkollektorok segítségével - mondta Császár László (Fidesz) polgármester az MTI-nek.
Létrehozva: 2012. augusztus 14., 08:46 | Utoljára frissítve: 2012. augusztus 14., 10:29
nyomtat küld

A Napkorona-bajnokság díját Tapolca a közepes, azaz az öt és ötvenezer fő közötti települések kategóriájában nyerte el, a bajnokság a nemzetközi megújuló erőforrások bajnoki ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata. Idén 174 település versengett három kategóriában, a győztes az lett, ahol a legnagyobb arányban használnak napkollektorokat vagy napelemeket.

Császár László elmondta, hogy Tapolcán a közelmúltban adtak át egy négyszáz négyzetméteres, napenergiából elektromos energiát előállító rendszert, amelyet egy helyi szállítmányozó cég valósított meg a telephelyén. A beruházás nagyban hozzájárult a város sikeréhez, de több lakóház és társasház melegvíz-ellátását is napkollektorok segítségével fedezik, összesen több mint 800 négyzetméternyi napelem működik.

Hozzátette: az önkormányzat által működtetett idősek otthonában is napelemes rendszer biztosítja a meleg vizet, és intézményeikben további beruházásokat terveznek megvalósítani részben a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázati forrásainak felhasználásával. Az ötezer fő alatti települések között Nagypáli diadalmaskodott, míg az ötvenezer főt meghaladó települések bajnoka 2012-ben Sopron lett.

A Napkorona-bajnokság egy több mint tíz éve sikeresen zajló európai kezdeményezés hazai változata: Magyarország napenergiát népszerűsítő legnagyobb programja, amely segítséget nyújt az önkormányzatoknak, hogy napenergiai fejlesztésekbe foghassanak. A győztes települések azok, ahol a lakosságszámhoz viszonyítva a legmagasabb a napenergia-felhasználás. A díjhoz a Napkorona-bajnok település táblák járnak, amelyeket a város bevezető útjainál helyeznek el. A magyar települések az európai versenyben is részt vesznek.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések