ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Ez nem kulturális, hanem földrajzi különbség volt"

Navracsics Tibor szerint nem értjük meg Európa XX. századi történelmét, ha csak a második világháború eseményeire koncentrálunk, és a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartjuk fontosnak.
Létrehozva: 2012. augusztus 19., 11:25
nyomtat küld

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt vasárnap reggel, azzal kapcsolatban, hogy augusztus 23-án tartják a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapját. Ennek kapcsán aznap a Parlamentben konferenciát rendeznek, amelyen több uniós tagállam igazságügy minisztere és a tagállamok nemzeti emlékezet intézeteinek vezetői is részt vesznek.
   
A politikus rámutatott, hogy míg a Csatáry-ügy egyik pillanatról a másikra nemzetközi téma lett, addig Biszku Béla, illetve Mátsik György ügyéről hallgat a nemzetközi sajtó.
   
Véleménye szerint miközben a második világháború alatt elkövetett bűnöknek egy jól kialakított interpretációs mechanizmusa van, és mindenki érti, hogy miről van szó, addig mintha a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartanák fontosnak. Pedig ha csak az egyikre koncentrálunk, akkor nem értjük meg Európa XX. századi történelmét - hangsúlyozta.
   
Navracsics Tibor szerint a vörös csillag jelenlegi megítélése tükrözi a legélesebben, hogy az eltérő történelmi múlt, az eltérő hagyományok adott esetben más hangsúlyokat alakítanak ki egyes európai országokban. Míg egy litván számára a horogkereszt és a vörös csillag ugyanolyan szimbólum, amely az elnyomó rendszert, a függetlenség elvételét jelenti, a málenkij robottól kezdve a koncentrációs táborokig, addig egy francia, egy olasz, vagy egy spanyol számára a horogkereszt súlyos és elítélendő szimbólum, de a vörös csillag esetleg csak egy divatcikk.
   
Kiemelte, hogy a fiatalokon látni jópofának szánt, vörös csillaggal díszített divatholmikat. A nyugat-európaiak számára a kommunizmus azáltal, hogy náluk nem volt, talán egy távolabbi, és éppen ezért kevésbé érzékeny, kevésbé tragikus tapasztalat - fogalmazott a politikus.
   
Véleménye szerint a vörös csillaggal kapcsolatos strasbourgi döntésben is ez jelent meg. Hiszen, ha azt a kérdést vetjük fel, hogy ha valaki horogkereszttel demonstrál Európa bármelyik országában, az büntetendő-e vagy nem, akkor egyértelműen Európa közvéleménye úgy foglalna állást, hogy a horogkereszt a totális, embertelen rezsimek egyikének a szimbóluma, ezért büntetendő.
   
A vörös csillagnál viszont érdekes módon a strasbourgi bíróság úgy gondolja, hogy itt a szólásszabadság már fontosabb érv, mint a múltra való figyelmeztetés. Ez jogelméletileg érdekes vita, vélekedett Navracsics Tibor, aki azt hiányolja, hogy a strasbourgi bírák egy absztrakt európai szempont mentén hozták meg a döntést, és nem figyeltek oda az egyes nemzetek érzékenységére.
   
A miniszter a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapjáról elmondta, hogy magyar-lengyel-litván kezdeményezésként indult, és sokat kellett győzködni elfogadásáról a tagállamokat. Felidézte: egy munkaebéd során volt a fordulópont. Nagy-Britannia képviselője személyes tapasztalatait és érzéseit idézte fel 1956-ról, 1968-ról és a 80-as évekről, és hozzászólásával a nyugat-európaiak számára "kihozta a szocializmust a múzeumból", mindenki számára átérezhetővé tette, hogy ez valóság volt - mondta a miniszter.
   
Kiemelte: jelenleg is találkozhatunk olyan emberekkel, akik működtették valamelyik totalitárius rendszert, akik nagy valószínűséggel másokat az életüktől megfosztottak. Itt él közöttünk a múlt, itt vannak a túlélők, és sok esetben itt vannak a tettesek is - hangsúlyozta.
   
A nyugat-európaiak számára világossá kell válnia, hogy ami itt történt, velük is megtörténhetett volna, ez nem a kultúra különbsége, hanem egyszerűen a földrajzi fekvés különbsége volt. Mi Németország és a kommunista Szovjetunió közé szorulva ennek részesei voltunk - mondta Navracsics Tibor.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések