ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Szijjártó: Egy nemzetközi jogi ügy és a gazdasági kérdések nem függnek össze + videó

Ha szükséges, Magyarország a jövőben is egyeztetni fog Azerbajdzsánnal gazdasági ügyekben, azok ugyanis semmilyen összefüggésben nem lehetnek nemzetközi jogi kérdésekkel, mint amilyen például az azeri kiadatási ügy; erről a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszélt hétfőn az M1 Az este című műsorában. A politikus a 180 percben elmondta: már Orbán Viktor korábbi bakui látogatása idején szó volt a kiadatásról, és Magyarország akkor is azt az álláspontot képviselte, hogy hivatalos megkeresés esetén a nemzetközi jognak megfelelően fog eljárni az ügyben.
Létrehozva: 2012. szeptember 4., 08:48 | Utoljára frissítve: 2012. szeptember 4., 10:46
nyomtat küld

"Egy jól körülírt, elhatárolt nemzetközi jogi kérdés és két ország között gazdasági, stratégiai jellegű együttműködésről szóló tárgyalások semmilyen módon nem lehetnek összefüggésben egymással" - mondta Szijjártó Péter, megerősítve: a kormány valóban tárgyal Azerbajdzsánnal arról, hogy "a gazdasági együttműködésünket hogyan kössük szorosabbra, hogy azt esetleg milyen pénzügyi vonalakkal egészítsük ki, de mi ettől teljesen függetlenül kezelünk egy nemzetközi jogi kérdést, amelyet egyezmények szabályoznak".

Szijjártó Péter az m1 Este című műsorában

Arra, hogy a kiadatási ügyben történtek után tárgyal-e majd még a magyar kormányzat Azerbajdzsánnal, az államtitkár azt válaszolta, "természetesen, hogy ha szükség lesz arra, hogy az azeri féllel egyeztessünk gazdasági ügyekben, meg fogjuk tenni". Arra a felvetésre, hogy Örményország bécsi nagykövete azt nyilatkozta, az örmények a kiadatás előtt két héttel figyelmeztették a magyar illetékeseket, ne adják ki az azeri foglyot Bakunak, majd a napokban ismét tiltakoztak, Szijjártó Péter azt válaszolta: nem tud ilyen tiltakozásról, de ettől függetlenül előfordulhatott. A magyar kormány nagy tisztelettel van Örményország és az örmény nép iránt - jelentette ki. "Szeretnénk Örményországgal jó kapcsolatot ápolni a jövőben is (...), de egy dolognak a belátását Magyarország joggal várja el mindenkitől, legyen az Örményország, vagy bármely más ország, vagy bármilyen más testület": ha egy jogi esetet egy nemzetközi egyezmény szabályoz, akkor Magyarország mindig ennek előírásai szerint fog eljárni - mondta.

A gyilkosságért elítélt Ramil Safarov kiadatását az azeri férfi ügyvédje kezdeményezte, az igazságügyi tárca ezután folytatta le a nemzetközi egyezményen alapuló eljárást - ismételte meg kedd reggel a Kossuth Rádiónak Szijjártó Péter. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a 180 percben elmondta: már Orbán Viktor korábbi bakui látogatása idején szó volt a kiadatásról, és Magyarország akkor is azt az álláspontot képviselte, hogy hivatalos megkeresés esetén a nemzetközi jognak megfelelően fog eljárni az ügyben.

A Miniszterelnökség higgadtságot szeretne kérni

Szijjártó Péter az Echo TV-ben kiemelte, hogy a Miniszterelnökség higgadtságot szeretne kérni ezzel az üggyel kapcsolatban, hazánk nagyra becsüli az örmény népet, és szeretné, ha az örmények is látnák, hogy Magyarország nem hibázott. Véleménye szerint a bírálók eldönthetnék végre, hogy mit akarnak, mert most az a probléma hogy Magyarország szabályszerűen járt el. Bővebben itt.

(MTI-fidesz.hu, hirado.hu, echotv.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések