ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Arányos, méltányos és igazságos a hallgatói ösztöndíjszerződés

A hallgatóknak csak a ténylegesen megkapott támogatás arányában kell kötelezettséget vállalniuk.
Létrehozva: 2012. szeptember 13., 17:07
nyomtat küld

A hallgatói szerződés szerint az a diák, aki – akár a megszabott határidő túllépése, akár tanulmányai félbehagyása miatt – nem szerzi meg az oklevelet, köteles az állam által részére folyósított ösztöndíj 50%-át visszafizetni. Ez alól mentesülhet, ha vállalja, hogy a ténylegesen elvégzett félévek idejének kétszeresét hazai munkaviszonyban tölti el. A hallgatói szerződés feltételei 2012. január óta ismertek. Az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálata folyamatos tájékoztatást nyújt. A vitatott kérdésben az ügyfélszolgálat eddig is korrigálta a sajtóhírben megjelent téves értelmezést. Téves tehát az az állítás, amely szerint a tanulmányait abbahagyó állami (rész)ösztöndíjas hallgatónak az általa el nem végzett szak teljes képzési idejének kétszeresét kell hazai munkaviszonyban eltöltenie. Mint ahogyan az sem igaz, hogy akár egyetlen elvégzett félévet követően is a teljes képzési idő kétszeresét (pl. orvosi egyetemen a 6 éves képzés alapján 12 évet) kellene ledolgozni. A tanulmányok félbehagyása után a hallgató választhat, hogy vagy a számára folyósított ösztöndíj felét fizeti vissza az államnak, vagy a ténylegesen elvégzett félévek arányában dolgozza le azt hazai munkaviszony keretében.

(Oktatásért Felelős Államtitkárság - Emberi Erőforrások Minisztériuma)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések