ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Bővíti a demokráciát az új rendszer

Más és más stratégia szükséges az ellenzéki összeborulás, illetve a külön indulás esetén is – mondta a Magyar Hírlapnak Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója. Hangsúlyozta, szó sincs feszültségről a kormánypártban a parlamenti létszám 2014-es csökkenésére készülés kapcsán.
Létrehozva: 2012. szeptember 24., 10:52
nyomtat küld

Más stratégia szükséges az ellenzéki együttműködés, illetve a külön indulások esetén, de ez még a jövő zenéje. A jobboldali pártszövetség szempontjából „az egy a tábor, egy a zászló” stratégia igenis bevált – mondta a lapunknak adott interjúban Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója. A választási feliratkozás kapcsán közölte, a rendszer több, döntően angolszász országban létezik, használják is, nem jelent nehézséget, nem antidemokratikus és nem részrehajló. A kopogtatócédulák helyébe lépő új rendszerhez több ellenzéki javaslatot is figyelembe vesznek majd. Szerinte az LMP-nek és az MSZP-nek is nehéz összegyűjteni a megfelelő mennyiségű ajánlószelvényt, így számukra is kedvező az új szabályozás. Kubatov Gábor szólt arról is, a Jobbikkal nem működnének együtt, mivel a párt „az elmúlt két évben a parlamentben egyáltalán nem segítette a kormányt, sőt hevesebben támadta, mint a baloldal”. Hangsúlyozta, a Fideszben nincs feszültség a parlamenti létszám 2014-es csökkenésére való készülés kapcsán.

A teljes interjú elolvasható a magyarhirlap.hu oldalon.

(Pindroch Tamás - Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések