ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Illés az emissziókereskedelem felügyeletének erősítését szorgalmazta

Az emissziókereskedelemben hatósági ellenőrzést végző felügyelőségek megerősítését szorgalmazta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára egy hétfői budapesti rendezvényen.
Létrehozva: 2012. szeptember 24., 13:58 | Utoljára frissítve: 2012. szeptember 24., 16:05
nyomtat küld

Illés Zoltán az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség által szervezett rendezvényen az MTI-nek elmondta: a kormányváltás után a kvótakereskedelemben és a klímaügyekben sok visszásságot tapasztaltak, időnként felvetődött a bűncselekmény gyanúja is.
   
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy tapasztalataik szerint indokolt a felügyelőségek monitoring tevékenységének erősítése a visszásságok kiküszöbölése érdekében, illetve növelni kell megfelelő ismeretekkel rendelkező szakemberekkel az államigazgatásban dolgozók létszámát.
   
Ebből az intézkedésből Magyarországnak előnye származna, részben azért is, mert magasan képzett szakemberek számára teremtene új munkahelyeket - tette hozzá Illés Zoltán.
   
Az államtitkár kifejtette: a felügyelőségek működését a költségvetés állja. Hatékony munkával, alaposabb ellenőrzéssel jelentős forrásokat tudnak megspórolni az emisszió kereskedelemben. Szerinte a felügyelőségek létszámának megerősítése két-három fős bővülést jelenthetne az érintett egységeknél. Tapasztalatok szerint ahhoz, hogy 10 milliárdokat lehessen megspórolni az ország költségvetésnek, néhány 10 millió forintos kiadást jelentő létszámbővítést kell végrehajtani.
   
Illés Zoltán egyetértett azzal a kormánydöntéssel, hogy a bírságból a hatósági felügyelőségek ne részesedjenek, viszont a működéshez szükséges költségek megteremtése az egész társadalom érdeke - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések