ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kubatov: Senkit nem zár ki a feliratkozás

Senkit sem fog kizárni a választásból az előzetes feliratkozás, az ellenzéki pártok ezzel kapcsolatos vádjaiban több a politikai haszonszerzés kísérlete, mint a logika – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kubatov Gábor. A pártigazgató beszélt arról is, hogy a Fidesz akár már holnapután el tudna indulni a választásokon, szemben a baloldali pártokkal, ahol egyelőre még a szövetségre lépésen agonizálnak.
Létrehozva: 2012. szeptember 25., 11:34
nyomtat küld

Kubatov Gábor aláhúzta, a mostani javaslat szerint lehetőség lesz levélben regisztrálni. Ehhez mindössze annyit kell majd tenni, hogy az erről szóló levelet vissza kell küldeni; azt gondolom, ez talán senkinek nem okoz gondot. Ha valaki ezt mégsem tudja megtenni, az önkormányzatnál is jelezheti, hogy részt szeretne venni a voksoláson – tette hozzá. Elmondta, erre hónapok állnak majd rendelkezésre, és viszonylag rövid idő alatt el lehet intézni. Véleményem szerint senkit sem fogunk kizárni a választásból, mindenkinek, aki valóban szeretné, bőven lesz ideje és lehetősége feliratkozni – fogalmazott.

A képviselő szerint jól látszik, hogy egyik párt szimpatizánsai sem élveznek előnyt, a feltételek mindenki számára ugyanazok. Kubatov Gábor fontos szempont értékelte az is, hogy aki nem kíván foglalkozni a közélettel, nem él a feliratkozás lehetőségévei, ahhoz a politika nem fog elmenni, úgymond a küszöbén megáll a kampányt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy akik nem regisztráltak, azokhoz direkt telefonhívás és kampánylevél nem fog érkezni – fűzte hozzá.

A feliratkozás kapcsán az ellenzéki pártok azzal érvelnek, hogy sokan maradhatnak le a voksolásról. Kubatov Gábor szerint furcsa ez az érvelésük, hiszen a mostani ellenzéki pártokat kormányon az nem zavarta, hogy 2006-ban több mint harmincezer ember nem tudott élni a választás jogával azért, mert a névjegyzékben pontatlanul vagy egyáltalán nem szerepelt. Fontos hangsúlyoznom, hogy a határon túli magyaroknak és a kisebbségeknek is kötelező a feliratkozás, a rendszer tehát így egységes lesz – húzta alá a politikus.

Kubatov Gábor kiemelte, az MSZP nagy bajban van, számos felmérés szerint bizonyos körzetekben a Jobbik megelőzi őket. Az MSZP így nem hogy nagy, de középpárt sem lehet – jegyezte meg. A fideszes politikus szerint a szocialisták legnagyobb problémája éppen az, hogy nem tudják biztosítani a váltópártiságukat, bármennyire igyekeznek. A választók ugyanis nem felejtenek. Nyolc év hosszú idő, és az emberek emlékezni fognak a nyugdíjak elvételére, a vizitdíjra, a kórházi napidíjra, a tandíjra vagy éppen a 2006-os őszi atrocitásokra. A kórházba elhelyezett széfekre, a poratkakutatásokra költött milliárdokra vagy éppen az egész fővárost behálózó baloldali korrupciós botrányokra – sorolta Kubatov Gábor.

Katona Mariann interjúját a Magyar Nemzet 2012. szeptember 25-i számában olvashatják.

(Magyar Nemzet-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések