ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Lezsák: Lakitelek forrása a népi írók mozgalma volt

Huszonöt évvel ezelőtt, szeptember 27-én rendezték a lakiteleki találkozót. Ez olyan történelmi eseményként él a magyar társadalom tudatában, amely elindította a rendszerváltást. A találkozóról, az ott megfogalmazott célokról, a tanácskozás örökségéről készített interjút a Magyar Hírlap Lezsák Sándorral, a rendezvény egykori házigazdájával, aki ma az Országgyűlés alelnöke s a Nemzeti Fórum elnöke.
Létrehozva: 2012. szeptember 27., 08:48
nyomtat küld

– Hogyan és milyen indíttatásra jött létre a lakiteleki találkozó?

– Egy folyamat része volt. Megelőzte sok olyan kicsi, helyi szerveződés, körökké formálódó kapcsolat, amely egy-egy művelődési ház, könyvtár, egyházi közösség, író vagy éppen folyóirat, például a szegedi Tiszatáj vonzáskörében alakult ki. Ezek természetesen mindig a tűrés és tiltás határmezsgyéjén politizáltak, de épp a határok tágítását tekintették feladatuknak. Ezekben a körökben persze rendszerkritikus beszélgetések folytak, de ritka volt az, hogy magát a rendszert, a szocializmust teljesen elvetették volna. Búvópatakszerű folyamatok voltak ezek, amelyek például Lakiteleken többször is találkoztak, és törtek a felszínre.

– Emlegetik, Lakitelek előzménye a Fiatal írók találkozója volt, amit szintén ön hozott tető alá 1979-ben.

– Lakitelek előzményének kell tekinteni azt a szellemi erjedést is, amely a filmes világban a hetvenes években, vagy az írószövetségben történt a nyolcvanas évek elején. Tény, hogy az évtized végére radikálisabbá váltak a folyamatok és a szerveződések, s ezt a világpolitika történései, például a hidegháború lecsengése, a szovjet rendszer végelgyengülése, Gorbacsov peresztrojkája s nem utolsósorban a lengyel Szolidaritás mozgalom is segítette.

– A Szolidaritás példája volt a legerősebb a hatások közül?

– Fontos volt nemcsak szellemi, de konkrét technikai kérdésekben is. Például a szitanyomatos plakátok készítésében, amivel Balogh László, a közszolgálati média egyik választott vezetője foglalkozott akkor. És ha már a lengyelekről beszélek, akkor meghatározó volt az is, amikor Karol Wojtyla krakkói érseket pápává választották. Rendkívüli erőt adott. Hallgattam a SZER tudósítását arról, amikor pápaként először látogatott Lengyelországba, 1979-ben. Amikor lesétált a repülőgép lépcsőjén, letérdelt, s megcsókolta a lengyel földet. Felállt, és nem csak népének, a világnak, nekem is azt üzente: Ne féljetek! Ez óriási erőt adott. Csak nemrég, a Biblia évében tudtam meg, hogy ez a „ne féljetek” éppen 365-ször fordul elő a Bibliában. Minden napra jut egy. A maira is.

A teljes interjút a Magyar Hírlap Online-on olvashatja.

(Magyar Hírlap, 2012. szeptember 27.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések