ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Adómentes lehet a digitális átállást segítő állami támogatás

Jövedelemadó-mentessé tenné a digitális átálláshoz nyújtandó állami támogatást a szociálisan rászoruló háztartások esetében egy önálló képviselői indítvány, amelyben Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők javasolják azt is, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltató ne számolhasson fel külön díjat például a számla kiállításáért, függetlenül annak formátumától, illetve a számla befizetéséért, függetlenül a befizetés módjától.
Létrehozva: 2012. október 3., 17:34
nyomtat küld

Az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, szerdán benyújtott képviselői önálló indítvány emlékeztet arra, hogy a digitális átállás lakossági szempontból érzékeny és az érdeklődés középpontjában álló kiemelt állami feladat, hiszen ma még mintegy 572 ezer háztartás kizárólag a hagyományos, analóg földfelszíni műsorszóró platformon televíziózik. Ezek a háztartások elveszíthetik a közszolgálati és az országos kereskedelmi televíziók adásaihoz való hozzáférésüket akkor, ha a hagyományos, analóg földfelszíni műsorszórás lekapcsolásával nem állnak át a digitális vételre.
   
Mivel ezen háztartások jelentős része a szociálisan leginkább rászorulók közé tartozik, az átállás megkönnyítésére állami segítséget kapnak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi törvény alapján a technológia és versenysemlegesség elvét tiszteletben tartva, egyszeri, vissza nem térítendő állami támogatást nyújt a leginkább rászoruló rétegnek a közszolgálati médiaszolgáltatások digitális vételének biztosítása érdekében.
   
A támogatásra kizárólag az analóg földfelszíni műsorszórási vétellel rendelkező rászoruló háztartások jogosultak indokolt esetben és mértékben, kérelem alapján, amelyre a hatóság elnöke rendeletében meghatározott módon kerülhet sor.
   
A javaslat szerint az állami támogatásra jogosult felhasználók személyes megkeresését és tájékoztatását, illetve a támogatási igényre vonatkozó felmérést a Központi Statisztikai Hivatal végzi, amennyiben a hatóság a fenti feladatok ellátására együttműködési megállapodást köt vele.
   
A javaslat meghatározza az NMHH és a vele együttműködő állami szervek és piaci szereplők együttműködésének kereteit is, különös tekintettel a támogatásra való jogosultság megállapításához szükséges személyes és különleges adatkezelés garanciális szabályainak lefektetésére, pontosítására. Tekintettel arra, hogy állami támogatás a kizárólag analóg földfelszíni műsorszórási vétellel rendelkező rászoruló háztartások részére adható, az ezen háztartások beazonosítása céljából a hatóság az elektronikus hírközlési szolgáltatókat adatszolgáltatásra kötelezheti előfizetőikről.
   
A módosítás szerint a jövőben az elektronikus hírközlési szolgáltató nem számolhat fel külön díjat a szolgáltatás nyújtásával szükségképpen együtt járó, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó, a szokásos mértéket meg nem haladó költségű szolgáltatási elem címén. Különösen tilos a külön díj felszámítása számla kiállításáért a számla formátumától, illetve a számla befizetéséért, a befizetés módjától függetlenül.
   
A javaslat külön is nevesíti, hogy a szolgáltató nem számíthat fel külön díjat a számláért magáért, például a papíralapú számla kibocsátásáért, illetve nem alkalmazhat külön díjat a befizetés módjára tekintettel. Ugyanakkor a javaslat kifejezetten megengedi azt, hogy a szolgáltató kedvezményt nyújtson például az elektronikus számlát igénylőknek, vagy a számlát bankkártyával, csoportos beszedési megbízással fizetőknek.
   
A javaslatok között szerepel az is, hogy az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg. A szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződést egyoldalúan módosítani például akkor, ha a jogszabály olyan adó- vagy illetékfizetési kötelezettséget ír elő, amelynek alanya a szolgáltató.
   
Amennyiben a módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az előfizető a szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az előfizető felmondja a határozott időtartamú előfizetői szerződést, a szolgáltató az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.
   
A törvény a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések