ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Varga: Ragaszkodunk a deficit csökkenő tendenciájához + hang

Úgy tűnik, tárgyalópartnereink elfogadják azt a magyar álláspontot, hogy bér- és nyugdíjcsökkenés, illetve  ingatlanadó nem szerepelhet a feltételek között - mondta a 180 percben az egyeztetésért felelős miniszter.
Létrehozva: 2012. október 4., 08:22 | Utoljára frissítve: 2012. október 4., 10:50
nyomtat küld

Budapest hivatalosan még nem kapta meg az Európai Bizottság válaszát a magyar levélre, az IMF-levél tartalma viszont már ismert, és tudni, hogy a Valutaalap pontosításokat vár a magyar féltől a tárgyalások folytatásához - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában az egyeztetésekért felelős miniszter.

Varga Mihály az MR1 Kossuth 180 perc című műsorában

Az IMF például csak 1 százalékos növekedéssel számol jövőre, szemben a budapesti 1,6 százalékkal, Varga Mihály szerint azonban ezen a ponton, sajnos, lehet közeledés, a folytatódó európai válság miatt ugyanis a magyar kormány is kénytelen lesz átértékelni a növekedési kilátásokat, ami a költségvetés átírásával is jár.

A miniszter megerősítette: tartani akarjuk a 3 százalék alatti GDP-arányos hiánymértéket, hogy a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás miatt ne essünk el uniós támogatásoktól, és ragaszkodunk a csökkenő tendenciához is. Ehhez és emellett szükség lesz még intézkedésekre, ezek részleteit azonban most dolgozzák ki a szaktárcák, kormánydöntés még nincs.

Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a kabinet tervei szerint a gazdaságfehérítésből és a hatékonyabb adóbeszedéséből körülbelül 150 milliárd plusz jöhet be, és Varga Mihály szerint a NAV átszervezése nyomán ez sikerülni is fog. Az MNB-re kivetni tervezett tranzakciós adóról a miniszter azt mondta, bár hivatalos uniós vélemény erről a kérdésről még nem született, tudni, hogy a tárgyalópartnerek nem örülnek az ötletnek, a magyar kormány ezért vizsgálja a módosítás lehetőségét.

Az egyeztetésekért felelős politikus azt mondta, úgy tűnik, tárgyalópartnerei elfogadják azt a magyar álláspontot, hogy bér- és nyugdíjcsökkenés, illetve ingatlanadó nem szerepelhet a feltételek között, legalábbis az IMF múlt heti válaszlevelében ezek a pontok már nem szerepelnek, és inkább a makropálya és az ehhez tartozó államháztartási költségvetési intézkedések váltak az IMF számára fontossá. A miniszter bízik abban, hogy az egyeztetések a tokiói IMF-közgyűlés után felpöröghetnek, és a tárgyalások idén, talán már ősszel lezárulhatnak.

(hirado.hu - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések