ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kósa: A szavak után következzenek a tettek!

Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága elsöprő többséggel elfogadta a Kósa Ádám és Werner Kuhn német néppárti EP-képviselők által jegyzett javaslatot csütörtökön, amely a siket és súlyos nagyothalló személyek európai szintű infokommunikációs akadálymentesítését támogatja a következő két évben - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.
Létrehozva: 2012. október 4., 15:55 | Utoljára frissítve: 2012. október 9., 14:44
nyomtat küld

Tájékoztatásuk szerint a projekt költségvetésére közel negyedmilliárd forintot (750.000 euró) sikerült kiharcolni a néppárti képviselőknek, amely kezdeményezés várhatóan 2013 első félévében indul meg. Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, az alapjogokkal és így a fogyatékos emberek társadalmi befogásáért is felelős biztosa támogatásáról biztosította a projektet.

Mint írják: a jelnyelvet (mint vizuális nyelvet) használó siket és nagyothalló személyek eddig nem, illetve csak jelentős nehézségek vagy személyes kiadások árán tudtak részt venni az európai uniós intézmények munkájában, rendezvényein. A helyzet az elfogadott javaslatnak köszönhetően meg fog változni és remélhetőleg a 2014-es európai parlamenti választásokra már az uniós intézmények és később, amennyiben a tagállamok ehhez csatlakoznak, akkor a nemzeti közintézmények részére is rendelkezésre fog állni ez az ingyenesen használható infokommunikációs fejlesztés.

A szavazást követően Kósa Ádám, a fogyatékos emberek mobilitásáról és társadalmi befogadásáról szóló EP álláspont jelentéstevője rámutatott: "A siket és nagyothalló emberek bevonásával, velük történő társadalmi párbeszéd alapján fog elkészülni a projekt. A szavak után tehát következzenek a tettek is!". Az Európai Parlament októberi plenáris ülése várhatóan megerősíti a szakbizottság csütörtöki döntését a projekt pénzügyi támogatásáról - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések