ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kijelölték a Raoul Wallenbergről elnevezendő üléstermet az EP-ben

Az Európai Parlament Elnöksége szerdai ülésén kijelölte azt az
üléstermet, melyet Raoul Wallenbergről neveznek el. A kijelölt terem az
Európai Parlament brüsszeli épületében található kiemelt jelentőségű terem,
amely elsősorban  a Tanáccsal való egyeztető tárgyalások színhelye. A
Magyar Néppárti Képviselőcsoport üdvözli az Elnökség döntését. A terem
felavatására várhatóan még idén sor kerül.
Létrehozva: 2012. november 8., 14:41
nyomtat küld

Surján László az EP néppárti magyar alelnöke, az Elnökség tagja az ülést követően kijelentette: "A svéd európai parlamenti képviselők kezdeményezését a Magyar Néppárti Képviselőcsoport is felkarolta és lobbizott annak sikere érdekében. A döntés mind Svédország, mind Magyarország számára megtiszteltetés. A Fidesz EP-delegációt örömmel tölti el, hogy a parlament is megőrzi az emlékét annak a kiváló svéd diplomatának, aki magyar zsidók ezreit mentette meg Magyarországon a náci uralom alatt."

A néppárti politikus hozzátette: "A döntés révén a budapesti közterület elnevezés, emlékmű és szobor mellett egy európai parlamenti ülésterem is őrizni fogja emlékét". "Felfoghatatlan, hogy 1945-ben a szovjet erők miért hurcolták el a svéd diplomatát és szomorú, hogy későbbi sorsa, halálának körülményei máig tisztázatlanok" - tette hozzá Surján László, az EP kereszténydemokrata alelnöke.

Günnar Hökmark, a néppárti frakció svéd alelnöke a döntés kapcsán kijelentette: "Raoul Wallenberg igaz európai hős volt. Helyénvaló, hogy az Európai Parlament kifejezi tiszteletét az emberiség érdekében kifejtett tevékenységéért".

Háttér: A magyar kormány a 2012-es évet az embermentő diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából Raoul Wallenberg Emlékévnek nyilvánította, és döntött a Raoul Wallenberg Emlékbizottság felállításáról. Az Európai Parlament Elnöksége idén május 9-én hozott egyhangú döntést arról, hogy Raoul Wallenbergről üléstermet fog elnevezni. A terem felavatására előreláthatólag még idén sor kerül.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések