ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Brüsszeli jósda

Ismét ünnepelhettünk november hetedikén. Sok-sok év után most azért, mert a brüsszeli hivatalnokok meghozták ítéletüket: eszerint Magyarország jövő évi költségvetési hiánya három százalék alatt lesz.
Létrehozva: 2012. november 9., 09:47
nyomtat küld

A sorsdöntő bejelentésre egy ország sóhajtott fel. Mert ha az uniós hivatalnokok bal lábbal keltek volna fel, és mondjuk 3,1 százalékot tartottak volna teljesíthetőnek, akkor bizony most nagy bajban lennénk. Ismét elindulna az adok-kapok, újabb intézkedéseket, még „meggyőzőbb” forgatókönyveket követelnének rajtunk De szerencsére megúsztuk, sőt kaptunk a buksinkra egy simogatást is.

Abszurd az a határtalan izgalom és aggodalom, amely a Nagy Döntést megelőzte. Pedig mindössze annyi történt, hogy egy liberális finn politikus, Olli Rehn, az Európai Bizottság senki által soha meg nem választott pénzügyi biztosa a véleményét közölte a magyar költségvetés idei, jövő évi, sőt még a 2014-es évéről is.

Igen, igen. Olli Rehn század százalékpontnyi biztonsággal megjósolta, hogy két év múlva mekkora hiánnyal fog zárni az a költségvetés, amely nemhogy nincs kész, de még hozzá sem kezdtek a tervezéséhez. (Mekkora mázlijuk van a finneknek, hogy Olli Rehnt exportálhatták Brüsszelbe, addig sincs otthon!)

A brüsszeli jósda teljesítménye mindenesetre lefegyverző. Nemzetközi szervezetek tucatjai nap mint nap küszködnek, hogy negyedévente frissített jelentéseikben naprakész gazdasági előrejelzéseket tehessenek, igazodva a legújabb nemzetközi folyamatokhoz. A derék Olli Rehn tehát maga mögé utasítja akár a Világbankot, a Nemzetközi Valutaalapot, az OECD-t és bármely nemzetközi gazdaságkutató intézetet, mert eurócentnyi pontossággal már most látja, mi lesz 2014. december 31-én. Mindennek csupán azért van jelentősége, mert ismét olyan politikai döntést hoztak Brüsszelben, amelyet kényszeredetten előrángatott, szakmainak látszó érvekkel próbálnak kínkeservvel alátámasztani. És mivel a kormányváltás óta kordában tartották a hiányt, ezért most előhozakodtak a 2014-es esztendővel. Hogy akkor majd biztos nem fog sikerülni, mert ilyen és olyan kockázatok látszódnak, amelyekből már most azt a következtetést vonhatják le, hogy fél százalékpontos eltérés borítja a büdzsét. Íme, a hivatkozási alap, hogy még mindig ne kerülhessünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól, és bármelyik pillanatban megvonhassák tőlünk az uniós tagságunkkal járó felzárkózási alapokat. És ezek a fiúk sem a levegőbe beszélnek: lám, tavaly pillanatok alatt felfüggesztették a forrásaink egy részét, amelyhez megnyerték Andor László magyar biztos támogatását is.

Szabó Anna teljes írását az mno-n olvashatja.

(mno)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések