ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Szijjártó: Erről szól a keleti nyitás politikája

Magyarországnak a nemzetközi gazdasági válság viharai közepette is több lábon kell állnia és „teljes erejével részt kell vennie a szövetségkötések versenyében” – mondta Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és az Egyesült Arab Kamara (GUCCIAAC) által közösen szervezett fórumon, hétfőn.
Létrehozva: 2012. november 12., 12:19 | Utoljára frissítve: 2012. november 12., 12:28
nyomtat küld

Szijjártó Péter az eseményen köszönetet mondott a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnak és az arab kereskedelmi, ipari és agrárkamarák szövetségének, hiszen - mint mondta - a szervezetek együttműködésnek köszönhetően jöhetett létre ez a nagy jelentőségű üzleti fórum.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszédében hangsúlyozta, a kormány a keleti nyitás külgazdasági stratégiájának keretében kiemelt szerepet tulajdonít az arab országokkal, gazdasági, üzleti közösségekkel való kapcsolatok fejlesztésének, szorosabbra fűzésének.

Fotók: fidesz.hu

Úgy fogalmazott, Magyarországnak a nemzetközi gazdasági válság viharai közepette is több lábon kell állnia és „teljes erejével részt kell vennie a szövetségkötések versenyében”. Erről szól a keleti nyitás politikája, az arab országokkal való jóval intenzívebb együttműködésre való törekvés – tette hozzá.

Szijjártó elmondta, a mai fórum nem egy egyszeri, önálló alkalom, hanem erős kezdete az eddigieknél jóval szorosabb együttműködésnek, amelynek célja, hogy kihasználjuk, a magyar-arab kapcsolatokban rejlő valamennyi lehetőséget.

A mai és a holnapi napon az arab gazdasági, üzleti közösség képviselői összesen 87 kiemelt beruházási lehetőséggel ismerkedhetnek meg. Ezzel egy időben felvehetik a kapcsolatot a beruházások gazdáival is – ismertette Szijjártó Péter. Kitért rá, ezeket úgy állították össze, hogy összhangban legyenek a magyar gazdaságfejlesztési célokkal és prioritásokkal. Számos állami szervezet és a magyar üzleti közösség együttműködésének köszönhetően jött létre ez a lista, amelyen a hagyományos ágazatoktól, egészen a „nagy hozzáadott értéket képviselő szektorokig”, a gazdaság minden ágazata megtalálható – jegyezte meg Szijjártó Péter.

Kifejtette, összesen 35 kiemelt jelentőségű beruházást ajánlanak az arab partnerek figyelmébe a turizmus területén, 17 a megújuló energiaforrásokat és a zöldenergiát, 14 az információs és kommunikációs technológiát, valamint az elektronikát, 11 az élettudományokat és a biotechnológiát, további 10 pedig a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érinti. Szijjártó arról is tájékoztatott, hogy a kiemelt beruházások összértéke: 1 milliárd 947 millió euró.

Az államtitkár szerint az első jelek biztatóak, és az első eredmények reménykedésre adnak okot. 2010 és 2011 viszonylatában elmondhatjuk, hogy az arab országokból Magyarországra irányuló import mértéke több mint 60 millió dollárról 118 millió dollárra, hazánkból az arab országok irányába történő export pedig 1,5 milliárd dollárról 3 milliárd dollár közelébe emelkedett, ez azonban még nem ad okot a megelégedésre – vélte Szijjártó Péter.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések