ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"A választójog egyenlőségét biztosító rendszer született"

Az eddigi aránytalan, a választójog egyenlőségét alkotmányellenesen sértő állapot helyett egy kifejezetten alkotmányos, a választójog egyenlőségét biztosító rendszer született - jelentette ki Gulyás Gergely fideszes képviselő a választási eljárási törvényről tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn.
Létrehozva: 2012. november 26., 16:10 | Utoljára frissítve: 2012. november 26., 17:03
nyomtat küld

2014-től az Országgyűlés létszáma 199 főre csökken, valamint teljes összeférhetetlenség fog vonatkozni a parlamenti képviselőkre, azaz a képviselői tisztség a polgármesteri és más egyéb állásokkal is összeférhetetlenné válik – emelte ki Gulyás. Ennek megfelelően szükség volt a választókerületek újraszabályozására – tette hozzá.

Fotó: fidesz.hu

Ezzel összefüggésben kifejtette: ezt nemcsak a választókerületek megváltozása tette szükségessé, hanem az is, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette azok korábbi beosztását. A fideszes képviselő emlékeztetett, hogy a korábbi választókörzeti beosztás a választójog egyenlőségének „durva sérelmét” okozta, ugyanis körzet és körzet között akár 300 százalékos eltérés is lehetett. „Most a legnagyobb különbség 18 százalékos lesz” – húzta alá. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a 106 egyéni választókörzetből 104-ben a különbség 15 százalék alatt marad. Az eddigi aránytalan, a választójog egyenlőségét alkotmányellenesen sértő állapot helyére egy kifejezetten alkotmányos, a választójog egyenlőségét biztosító rendszer született – fogalmazott Gulyás Gergely.

Az eljárási törvény részleteiről szólva a fideszes képviselő elmondta: összességében az új rendszer kevesebb aktivitást vár el a választópolgároktól, mint a korábbi. Ezt Gulyás az egyfordulós választással és a számtalan visszaélésre lehetőséget adó kopogtatócédulás rendszer megszüntetésével indokolta. Ugyanakkor kiemelte, hogy a névjegyzékbe vétel önkéntessé válik.

„Ha nem akarunk lakóhely szerint vagy nemzetiség alapján különbséget tenni állampolgár és állampolgár között, akkor a névjegyzékbe vétel önkéntessége nem kerülhető el” – mutatott rá. A képviselő hangsúlyozta, hogy az ezzel ellentétes álláspontot is elfogadhatónak tartják, de hogy ez bármilyen módon sértené a jogállamiságot, azt visszautasítják, és azokra az országokra nézve is sértőnek tartják, ahol létezik az előzetes regisztráció intézménye.

A választásokat megelőző 15. napig lehet regisztrálni
 
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely egyértelművé tette, hogy nemzetközi egyezményekbe már csak azért sem ütközhet a regisztráció, mert számtalan részes tagállam alkalmazza ezt a megoldást. Egy másik kérdésre válaszolva kifejtette: ésszerű Lázár János zárószavazás előtti módosító indítványa, ugyanis a jegyző, vagy átruházott hatáskörrel a polgármesteri hivatal bármely munkatársa gondoskodik arról, hogy azon személyek is tudjanak regisztrálni, akiknek nehézséget jelentene, ha azt személyesen kellene bonyolítaniuk.
 
Arra a kérdésre, hogy meddig lesz lehetőség a regisztrációra, és az hány választásra lesz érvényes, Gulyás Gergely úgy reagált: a választásokat megelőző tizenötödik napig lesz lehetőség a feliratkozásra, és aki regisztrál, az a következő négyéves időszak összes választásán részt vehet.

Aki az országgyűlési választások előtt nem regisztrál, de azt követően más választáson részt kíván venni, az a választások másnapjától kezdve a soron következő választást megelőző tizenötödik napig teheti azt meg – tette hozzá.

„Az előzetes regisztrációra való buzdítás mindenhol megjelenhet”

Egy, a kampányidőszakot érintő felvetésre válaszolva a fideszes képviselő kifejtette: a kereskedelmi televíziókban közölt hirdetések olyan mértékben drágábbak bármely más hirdetésnél, hogy az esélyegyenlőséget kifejezetten növeli az, ha a közszolgálati médiumokban lehet meghatározott és azonos mértékben lehet valamennyi politikai erő számára hirdetni.

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy „az előzetes regisztrációra való buzdítás mindenhol megjelenhet”. Ennek kapcsán Gulyás úgy vélekedett, hogy külön állami kampányra is szükség van, de jelezte azt is, hogy valamennyi párt bejelentette: ebben közre fognak működni, és saját híveiket a névjegyzékbe való feliratkozásra fogják buzdítani.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések