ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Megkezdődött a Mórahalom-Zákányszék szennyvízkezelési projekt

Lezárult a közbeszerzési eljárás, a négy pályázóból a Csongrád megyei Délút Kft. és a Szeged Beton Kft. alkotta DSZM Konzorcium nyerte el a Zákányszék és Mórahalom által építendő szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító telep beruházást - közölték a felek kedden a kivitelezési szerződés aláírásakor Mórahalmon.
Létrehozva: 2012. november 27., 13:54
nyomtat küld

Nógrádi Zoltán (Fidesz) Mórahalom polgármestere elmondta: a kedden elindult beruházás 2,1 milliárd forintból 2014 elejére valósul meg. A polgármester hozzátette: a beruházás a települések versenyképességét javítja. A két település, amelynek több mint 14 ezer lakosa van együtt, az uniós és állami támogatással megvalósuló fejlesztésre már több mint tíz éve készül. A projekt teljes költsége 2,3 milliárd forint, amelyből 1,9 milliárd uniós támogatás. Az önerőhöz is kaptak támogatást az önkormányzatok.
   
A beruházás során Zákányszéken 10 ezer méter gravitációs szennyvízcsatorna épül, és csaknem 7 ezer méter bekötővezeték. Emellett 207 tisztítóakna, valamint egy pneumatikus átemelő, mely továbbítja a szennyvizet a tisztítótelep felé, illetve további 10 ezer méter szállítócsatorna készül el a két település között. Ezzel Zákányszék belterülete száz százalékban csatornázott lesz. Mórahalmon megépül 1700 méter szennyvízcsatorna, és 2000 méter főgyűjtő rekonstrukcióját hajtják végre. Itt épül egy végátemelő és maga a szennyvíztisztító telep is, a hozzá vezető úttal. A telep egyéként egy gyökérzónás tisztító rendszerhez kapcsolódik majd és az így megtisztult víz a Nagyszéksósi-tóba kerül.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések