ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Martonyi János lesz a 2013-as Nemzetközi Nukleáris Védettségi Konferencia elnöke

Martonyi Jánost kérte fel a NAÜ főigazgatója a 2013-as Nemzetközi Nukleáris Védettségi Konferencia elnöki tisztségére.
Létrehozva: 2012. november 30., 18:53
nyomtat küld

Jukija Amano, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója a szervezet Kormányzó Tanácsának ülésén bejelentette, hogy a 2013 júniusában, Bécsben megrendezésre kerülő Nemzetközi Nukleáris Védettségi Konferencia elnöki tisztségére Martonyi Jánost kéri fel. A magyar külügyminiszter jelezte, kész elvállalni a konferencia elnöki feladatát. A nukleáris anyagok és létesítmények védettsége területén folytatott nemzetközi együttműködés fontos állomásaként megjelenő konferencia elnöklése jól illeszkedik hazánk globális nyitás politikájának megvalósításába, és bizonyítja Magyarország kiemelkedő nukleáris szakértelmének, illetve az országnak a NAÜ keretében folytatott szakmai tevékenységének nemzetközi elismertségét.

(Külügyminisztérium)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések