ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Szájer: Fontos, hogy legyen megállapodás

Ha Magyarországot nagyon súlyos sérelmek érik az Európai Unió következő hétéves  költségvetésének elfogadásakor, akkor a magyar kormány a megállapodással szemben fel tud, és fel fog lépni - mondta Szájer József, fideszes európai parlamenti (EP) képviselő vasárnap Kiskunfélegyházán.
Létrehozva: 2012. december 2., 16:09 | Utoljára frissítve: 2012. december 4., 12:40
nyomtat küld

A kilátások az EU következő költségvetési ciklusára nem túl jók, mert most a napirenden szereplő költségvetések kisebb összegeket tartalmaznak, mint amennyi a jelenlegi költségvetési ciklusban rendelkezésre áll - mondta az EP képviselő, aki Lezsák Sándorral, az Országgyűlés alelnökével közösen tartott sajtótájékoztatót.
    
Szájer József hangsúlyozta: ez azt is jelenti, hogy Magyarország is nehéz helyzetben van, ezért "a miniszterelnöknek és a kormánynak is fel van adva a lecke, hogy milyen módon tudja megvédeni a támogatásokat és a forrásokat". A politikus három tételt emelt ki, melyek Magyarország számára alapvető fontosságúak: a mezőgazdasági-, a felzárkóztatási-, valamint a kutatási és fejlesztési támogatásokat, melyek közül az első kiemelt jelentőségű.
    
Hangsúlyozta: a kormány határozott álláspontja, hogy a mezőgazdasági támogatások teljes egészében maradjanak meg, valamint a felzárkóztatási források se csökkenjenek, mert ezek biztosítják a vidék és az ország felzárkóztatását. Szájer József emlékeztetett arra, hogy Magyarország jelentős kutató bázissal rendelkezik, azonban önmagában nagyon gyakran nem tudja a kutatási és fejlesztési forrásokat igénybe venni, csak gazdagabb és fejlettebb országokkal összefogva, ennek ellenére fontos volna, hogy ez a forrás se csökkenjen.
    
Az EU 2014-től induló költségvetési ciklusát előkészítő tárgyalásokon a mezőgazdasági- valamint a felzárkóztatási támogatások területén nagyon erős az angolok ellenállása - mondta EP képviselő hozzátéve, hogy ebben a vitában a korábbi magyar kormányok súlyos hibáit is felhasználják érvként.
    
Szájer József beszélt arról is, hogy mi történik akkor, ha az Európai Unió 27 tagországának nem sikerül megállapodni a következő hétéves ciklus költségvetéséről. Abban az esetben az Európai Unió szabályai szerint az előző évi költségvetést kell folytatni, mely a jelenlegi tervekhez képest, jelen pillanatban nagyobb tételeket jelentene - fogalmazott a fideszes politikus. A EP-képviselő fontosnak nevezte, hogy legyen megállapodás, mert "egy idő után hiába vannak kötelezettségek, leáll a finanszírozás".
    
Szájer József az EU által biztosított források jelentőségét hangsúlyozta, mert "szinte minden fejlesztés, ami Magyarországon történik, az közösségi forrást igényel". Emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány 2010 óta sokat tett azért, hogy az uniós forrásokat könnyebb legyen igénybe venni, valamint leszűkítette a támogatások körét azokra a területekre, melyek valóban a gazdaság fellendítését szolgálják. A presztízs beruházások helyett a gazdaságot beindító támogatásokra koncentrál a jelenlegi kormány, vagyis a munkahelyteremtés került előtérbe - tette hozzá. Szájer József ennek hatásaként értékelte, hogy a támogatások igénybevétele jelentősen felgyorsult, sikerült behozni azt a lemaradást, amit a korábbi kormányok okoztak.
  
Lezsák Sándor, az EP-képviselő segítségét kérte, a magyar libatenyésztők elleni támadás kapcsán, mely választókörzetében is több ezer családot érint. Elmondta, hogy két külföldi napilapban is "hamis képet" mutatva alaptalanul vádolták a magyar libatenyésztőket a tartási és egyéb tenyésztési körülmények miatt, melyeknek ez a céljuk, hogy ne vásároljanak Magyarországról libamájat és egyéb feldolgozott termékeket.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések