ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Döntés a 2013-as uniós költségvetésről és a 2012-es pótköltségvetésről

Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága kedden nagy többséggel zöld utat adott a Tanács és a Parlament tárgyalódelegációi által kidolgozott megállapodás tervezetnek. Ennek értelmében a 2012-es költségvetés kifizetési szintjét 6,1 milliárd euróval emelnék, amely részben elegendő a többletigények kielégítésére. A fennmaradó részt, közel 3 milliárd eurót pedig 2013-ban fizetnék ki, többek között a 2000-2006-os felzárkóztatási programok pénzügyi zárása is ekkor történne meg.  A 2012-es költségvetés kifizetési szintje ezzel a döntéssel végül még az eredeti 2011-es Európai Bizottsági tervezet is meghaladja. Elhárulhat tehát a veszély, hogy a jövő évben az unió havonta csak az idei év költségvetésének 1/12-ed részét költhesse, nehéz helyzetbe hozva többek között az agrárkifizetések teljesítését.
Létrehozva: 2012. december 5., 10:51
nyomtat küld

Surján László a döntés kapcsán elmondta: "szerencsére az ingadozó szocialista frakció képviselőinek egy részét is sikerült meggyőzni és így a Költségvetési Bizottság józan többsége a néppárti frakció vezetésével elfogadja azt a megállapodást, amelynek köszönhetően a 2012-es többletigények is megnyugtatóan rendeződnek és a 2013-as kifizetések sem kerülnek veszélybe, kifizethetőek az elmaradások és többek között az európai gazdák is időben hozzájuthatnak a mezőgazdasági támogatásokhoz". Az EP kereszténydemokrata alelnöke hozzátette: "A megállapodáshoz csatolandó nyilatkozatok megnyugtatóan rendezhetik a 2013-as uniós költségvetés helyzetét is".
 
A Költségvetési Bizottság tegnapi politikai szavazását még jövő hét hétfőn egy érdemi szavazással is meg kell erősíteni, a megállapodásról a végső döntést pedig a Parlament plenáris ülése várhatóan jövő hét szerdán hozza meg.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések