ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Gyürk: Megvédtük Magyarország érdekeit

Kettős mércéről, szolidaritásról és a kohéziós politikáról is szót ejtett az EU hírlevél számára adott, az idei évet értékelő interjúban Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője.
Létrehozva: 2012. december 18., 18:24 | Utoljára frissítve: 2012. december 19., 10:05
nyomtat küld

 – Hogyan értékelné a 2012-es évet?

– Hosszú és küzdelmes évünk volt. Emlékezzünk csak vissza: az idei év is azzal kezdődött, hogy az európai baloldal – javarészt a magyar baloldal indíttatására – ismét célkeresztbe vette Magyarországot. A célpont akkor éppen a magyar Alaptörvény és a sarkalatos törvények voltak. Ez a politikai akció, mint szinte mindig, most sem volt köszönő viszonyban a realitással. Jellemző, hogy volt egy magyar baloldali képviselő, aki körlevelet küldött az összes európai parlamenti képviselőnek, miszerint elfogadhatatlan az, hogy az új magyar Alaptörvény Istenre hivatkozik, hiszen úgy kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!”. Persze azt már nem tette hozzá az említett képviselő, hogy ez a Himnuszunk kezdő sora. Ilyen és ehhez hasonló méltatlan támadásokkal kellett szinte naponta szembesülnünk.

– Az Európai Néppárt hogyan viszonyult ezekhez az ügyekhez?

– Megértette, hogy ezek alaptalan politikai támadások és természetesen teljes mellszélességgel kiállt mellettünk.

– Az Európai Parlament mégis elítélő határozat fogadott el Magyarországról.

– Kevesen tudják, hogy bár az Európai Néppárt a legnagyobb frakció az EP-ben, a baloldalnak van többsége a parlamentben. Így várható volt, hogy a szocialisták, összeállva a kommunistákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal megszavazzák ezt a politikai nyilatkozatot. Annak ellenére áterőltették a határozatot, hogy abban számos tárgyi tévedés volt. Céljuk ezzel nyilvánvalóan a hisztériakeltés volt, nem pedig a kormány szándékainak megértése.

– A romániai baloldali kormány súlyos – köztük magyarellenes – jogsértéseinek megvitatását viszont napirendre se vette a baloldali többség.

– Ez a kettős mérce jellemző az európai baloldalra és a magyarra is. A magyar szocialista képviselők például elutasították a napirendre vételét annak az ügynek, amelyben többek között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának törvényellenes megszüntetését lehetett volna megtárgyalni.

– Nekem úgy tűnik, az év második felében már kevesebb támadás érte az országot.

– Egyértelmű sikerként könyveljük el, hogy megvédtük az ország érdekeit és cáfoltunk minden alaptalan, méltatlan vádaskodást. Másrészről igaz az is: egyre több uniós tagállam kezdi felismerni, hogy az a válságkezelési modell, amit a magyar kormány elkezdett, náluk is sikerrel alkalmazható. A bankadót, amely miatt Magyarországot két évvel ezelőtt pellengérre állították, ma már több mint tíz uniós országban alkalmazzák.

– Ha már a pénzügyeknél tartunk: szinte az utolsó pillanatban, december közepén fogadta el az Európai Parlament az Unió 2013-as költségvetését.

– Hosszú folyamat végére rakott pontot az Európai Parlament plenáris ülése. Megszavazta a 2013. évi uniós költségvetést. Ezzel elhárult a veszély, hogy jövőre csak havonta az idei költségvetés 1/12-ét lehet kifizetni. Ez nagyon jó hír Magyarországnak, hisz így időben meg lehet kezdeni a jövő évi költségvetésből járó agrár- és kohéziós források kifizetését. Ezzel a döntéssel megoldódtak az Erasmus csereprogram kifizetési nehézségei is.

– Ugyanakkor az Európai Unió 2014-2020-as pénzügyi kerettervéről a novemberi Európai Tanácsülésen nem sikerült megállapodni. A legnagyobb vita a kohéziós források jövőbeni mértékéről folyik.

– A tagállamok jelentős része komoly vágásokat szorgalmaz az uniós büdzsé és elsősorban a kohéziós források területén. A kohéziós térségek főként a 2004 után csatlakozott tagállamokban találhatók: a forrásoknak különösen nagy jelentősége van egy olyan időszakban, amelyet a beruházások csökkenése és a munkahelyek megszűnése jellemez. Ráadásul több tanulmány is kimutatta, hogy a kohéziós támogatási rendszerből nem csak a fogadó országok, hanem a közbeszerzések miatt, a befizető országok is profitálnak. A támogatások elmaradása súlyos gazdasági és társadalmi feszültségeket okozna a tagállamokban, tovább rombolná a politikai stabilitást és csökkentené az európai intézményekbe vetett bizalmat. Európa sikerének záloga a szolidaritás. A szolidaritás eddigi legsikeresebb eszközének pedig egyértelműen a kohéziós politika bizonyult. Nagyon fontos, hogy ezt az értéket megőrizzük.

– A decemberi EU-csúcson a közös európai bankfelügyelet létrehozása volt napirenden.

– A magyar soros elnökség jelmondata az volt 2011-ben: „Strong Europe”, azaz erős Európa. Minden olyan intézkedés, amely Európa megerősödését szolgálja alapvetően támogatandó, ilyen a közös európai bankfelügyelet létrejötte is. A válságból kivezető út az integráció elmélyítésén keresztül vezet, ugyanakkor a jelenlegi kritikus helyzetben minden eddiginél fontosabb a polgárok bevonása a döntéshozatalba. Ezért tartom fontosnak a közvetlen legitimációval rendelkező nemzeti parlamentek és az Európai Parlament erőteljesebb bevonását.

(fidesz-eu.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések