ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Orbán: Jövőre már gazdasági növekedésben reménykedhetünk

Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. Szólt arról is, hogy jövőre már gazdasági növekedésben lehet reménykedni, és jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet.
Létrehozva: 2012. december 23., 16:02
nyomtat küld

A rádióinterjúban a miniszterelnök hosszan magyarázta az oktatás átszervezését, amelynek szükségességét a köz- és a felsőoktatásban jelentkező sok problémával, a rendszer rossz megszervezésével indokolta.

Példaként említette, hogy az általános iskolát gyakran az alapvető képességek elsajátítása nélkül hagyják el a diákok, a szakmunkásképzőt pedig úgy, hogy sokszor alapvető szakmai ismereteik hiányoznak. Azt is megjegyezte, hogy a gimnáziumot végzettek egy része a rendkívül alacsonyan meghatározott, 240 pontos felsőoktatási felvételi határt sem éri el. Emellett - folytatta - sokan úgy jönnek ki az egyetemről, főiskoláról, hogy olyan a diplomájuk, amelyet a gyakorlatban nem lehet használni, többen pedig azért nem kaphatják meg diplomájukat, mert nincs meg a szükséges idegennyelv-ismeretük.
  
Jelentős lépés az oktatás átalakítása

"Ezért mondtam azt két évvel ezelőtt, hogy hozzá kell kezdenünk az oktatás megújításához, minőségének feljavításához" - emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy eközben Magyarország tele van tehetséges gyermekekkel, szerető szülőkkel és odaadó tanárokkal, akik "a nemzet napszámosaként" törődnek a diákokkal. Mindezek alapján az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének az oktatás lényegében teljes átalakítását nevezte, 2013 feladatának pedig ennek bejáratását tartja, azt, hogy gördülékennyé tegyék az új szisztémát.
  
A kormányfő megemlítette az elmúlt hetek hallgatói tüntetéseit, amelyeken - mint felidézte - ugyanolyan mondatokat is felfedezett, mint amilyeneket ő és társai az 1982-ben szervezett diákmozgalmuk során hangoztattak. Könnyen lehet - utalt vissza a Fidesz 1988-as, szintén diákmozgalmi múltjára -, hogy a mostani diákmozgalmak "felszínre dobnak olyan tehetséges embereket, akik majd (...) egyszer odakerülhetnek, hogy rájuk lehet bízni a nagyon fontos közös ügyeinkből nagy szeleteket, vagy akár az egészet".
  
További segítség a devizahiteleseknek

A devizahitelesek helyzetére rátérve Orbán Viktor azt mondta, addig, amíg a kommunisták, majd a posztkommunisták az államot és az önkormányzatokat adósították el, az emberek hajlamosak voltak felejteni. Azt azonban, hogy a devizahitelezés miatt az adósság ma már nem egy távoli jelenség, hanem "minden hónapban ott kopog a konyha ajtaján", az emberek nem fogják elfelejteni, és soha nem is fogják megbocsátani a szocialistáknak - vélekedett.
  
Rámutatott ugyanakkor, hogy a végtörlesztéssel 150 ezer ilyen szerződést sikerült megszüntetni, az árfolyamgáttal is egyre többen élnek, és további lépéseket is tervez a kabinet, hogy segítse azokat a családokat, amelyeket becsaptak, és "beszorultak a devizahitelbe".
  
"A szegénységből csak munkával lehet kijutni"

A szegénységben élők sorsát firtató felvetésre a miniszterelnök megerősítette, továbbra is azt vallja, hogy a szegénységből csak munkával lehet kijutni, ezért a bajban lévőknek elsősorban munkalehetőséget kell adni. Ma 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor - jelezte, közölve: jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet. Mint fogalmazott, "óvatos duhaj", ezért vállalták tíz évre ennek megvalósítását, de titokban arra gondolt, sikerülhet hat-hét év alatt is, az európai válság azonban óvatosabbá teszi.
  
"Mindig kiállunk a magyar érdekekért"

Szólt a magyar érdekek megvédéséről is, úgy fogalmazva, hogy "Brüsszelben nem megyünk fejjel a falnak, de mindig kiállunk a magyar érdekekért. Ha nem lehet jobbról, akkor balról próbálkozunk, ha az ajtót eltorlaszolják, akkor bejövünk az ablakon". Fontos, hogy "küzdelmünket ne fogcsikorgató izzadságszag", hanem a keresztényi derű hassa át - fűzte hozzá.
  
Elégtételnek nevezte ugyanakkor, hogy a korábban kifogásolt magyar intézkedések - például a bank- és a multiadó, vagy éppen a most bejelentett rezsicsökkentés - egyre-másra nyernek polgárjogot más európai uniós tagállamokban. "Több támogatást érdemeltek volna a magyar emberek Európától" - állapította meg Orbán Viktor, aki úgy látja azonban, hogy a magyar sikerek és eredmények visszaadják majd az európai támogatottságot.
  
A kereszténység a cselekvés kultúrája

A kormányfő egyúttal kifejtette azt a véleményét, amely szerint a válságból való megújuláshoz most is arra van szükség - ahogyan a történelemben már többször -, hogy Európa visszanyúljon keresztény gyökereihez. Felfogása szerint a kereszténység a cselekvés kultúrája, így "spekuláció helyett, könyvelési trükkök helyett" Európának keresztény kontinensként ismét tisztelnie kell az értékteremtő munkát, és munkaalapú társadalmat kell építenie - mondta.
  
A miniszterelnök összegzése szerint az elmúlt két és fél évben sikerült Magyarországot úgy átszervezni, hogy 2013-ra már gazdasági növekedésben lehet reménykedni.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések