ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A szabad keresztviselés joga nem korlátozható önkényesen

Az Európai Néppárt magyar delegációja üdvözli, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága megvédte Nadia Eweida, a British Airways (BA) légitársaság utasforgalmi alkalmazottjának jogát, hogy munkája közben, a nyakán viselt diszkrét kereszt révén kinyilvánítsa vallási meggyőződését. Surján László az Európai Parlament alelnöke szerint ez az ítélet mérföldkő és egyben bátorítás a vallásos európai polgárok számára, hogy szabadon kifejezhetik vallási meggyőződésüket. Hat éves vitát sikerült lezárni.
Létrehozva: 2013. január 17., 10:27
nyomtat küld

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Európa Tanács intézményrendszeréhez kapcsolódik, az Európai Parlamenthez, de más uniós intézményhez sincs köze. Ítéleteit nem mindig fogadta egyetértéssel a közvélemény, s nem látva az intézmények különbözőségét, olykor indokolatlanul az Európai Uniót hibáztatta. A mostani ítélet örvendetes, annak ellenére, hogy egy látszólag hasonló ügyben, Shirley Chaplin kórházi ápolónő esetében, a bíróság elfogadta a kórház keresztviselést tiltó döntését. A kórház nem "egységes arculatra" hivatkozott, mint a légitársaság, azt sem emlegette, hogy a kereszt viselése sértheti a nem-keresztény betegek érzékenységét, hanem azzal az érveléssel tiltotta meg a kereszt viselését, hogy az esetleg sérülést okozhat, például ha egy beteg a nyakláncot megrántja.

Eredetileg a brit bíróság nem a légikisasszonynak adott igazat, támogatta azt az igen sajátos "egységes arculati politikát", amibe a szikh turbán viselése belefért, a kereszt és a Dávid-csillag azonban nem. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban kimondta: a légi társaság indokolatlanul korlátozta alkalmazottjának azon jogát, hogy kinyilvánítsa vallási meggyőződését.

"A keresztény embereknek élniük kell az egyetemes emberi jogok közé tartozó vallásos meggyőződésük szabad kinyilvánításának jogával. Bátorítás ez a két ítélet. Mint minden jognak, a vallási meggyőződés kinyilvánításának is vannak ésszerű korlátai. Erről szól az ápolónő és a kórház közötti vita. Bizonyára az ápolónők, de minden más foglalkozás esetén is meg lehet találni azt a formát, amely nem veszélyeztet senkit, és mégis lehetővé teszi, hogy aki akarja, kinyilváníthassa keresztény mivoltát" - jelentette ki Surján László (KDNP), az Európai Parlament alelnöke.

(EPP-HungarianPress)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések