ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni

A határozat a tárgyalások folytatását és az egyezmény minél előbbi megkötését sürgeti.
Létrehozva: 2013. január 17., 12:43
nyomtat küld

Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő a mai napon felszólalt az EU-Mercosur szabadkereskedelmi tárgyalásokról szól vitában. Felszólalásában emlékeztetett: az Európai Bizottság tárgyalási mandátuma 1999-ből, tehát a 2004-es bővítés előttről származik. Az új tagállamok csatlakozásával Brüsszelnek új mandátumot kellett volna kérnie. Különösképpen azért, mert a hatástanulmányok szerint az egyezmény egyik legnagyobb vesztese éppen egy 2004-ben csatlakozott tagállam, Magyarország lehet. Ezért a Fidesz európai parlamenti delegációja tiltakozott a tárgyalások újrakezdése ellen 2010-ben.

A jelenlegi határozat értelmetlen, mivel valójában a tárgyalások megrekedtek. Ennek oka részben a Mercosur tagállamai közötti ellentétek, részben egyes Mercosur tagállamok politikai magatartása. Venezuela tavaly nyáron csak úgy válhatott a közösség teljes jogú tagjává, hogy előtte az azt ellenző Paraguay tagságát felfüggesztették. Argentínának pedig nyílt területi vitája van az egyik EU-tagállammal, Nagy-Britanniával.

Az egyetlen lehetőség, hogy a Mercosur arra alkalmas tagállamaival az EU egyenként kezdjen kereskedelmi tárgyalásokat. Ehhez azonban új tárgyalási felhatalmazásra van szükség. Glattfelder Béla hangsúlyozta, az új tárgyalási mandátumok kialakítása során sokkal jobban oda kell figyelni az új tagállamok és a mezőgazdasági termelők érdekeire, valamint be kell építeni az EU állatjóléti és élelmiszerbiztonsági követelményeit.

 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések