ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A kormány tartja magát a hiánycélhoz

A magyar kormány tartja magát a korábban elfogadott, három százalék alatti hiánycélhoz - jelentette ki Varga Mihály tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-nek, arra reagálva, hogy az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2013-ban és 2014-ben is a bruttó hazai termék 3,4 százaléka lesz az államháztartási hiány Magyarországon.
Létrehozva: 2013. február 22., 12:06 | Utoljára frissítve: 2013. február 22., 13:10
nyomtat küld

Varga Mihály úgy fogalmazott, "lassan hagyomány lesz, hogy minden évnek úgy futunk neki", hogy az Európai Bizottság vitatja az adott év kormányzati prognózisát. A vita azonban 2011-ben és 2012-ben is úgy dőlt el, hogy a magyar kormány álláspontja igazolódott - emlékeztetett. Ugyanez a helyzet most is, az Európai Bizottság vitatja az idei 2,7 százalékos előrejelzést, a magyar kabinet azonban tartja magát ehhez - mondta a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, aki szerint ez három szempontból is alátámasztható.
   
Egyrészt még csak február van, érdemes legalább négy-öt hónapot várni ahhoz, hogy biztosabb megállapításokat lehessen tenni az idei év várható gazdasági forgatókönyvéről - hívta fel a figyelmet. Másrészt - folytatta - az Európai Bizottság által vitatott költségvetési tételek ügyében időközben már kormányzati lépések születtek. Így az elektronikus útdíj bevezetéséről és a pénztárgépek online összekapcsolásáról is megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely ezeknek a munkálatoknak a felgyorsításáról szól - idézte fel Varga Mihály, aki szerint mindkettőt "megnyugtatóan rendezik" az első félévben. Harmadrészt idén jelentős, 400 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre a büdzsében az előre nem látható gazdasági folyamatok, a felmerülő problémák kezelésére. Amikor a bruttó hazai termék 1,3-1,4 százaléka áll tartalékként rendelkezésre egy költségvetésben, az mindenképpen elegendő kell, hogy legyen arra, hogy egy 0,3-0,4 százalékpontos eltérést korrigálni tudjunk majd - mondta.
   
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a deficit idei alakulása azért is fontos, mert ez tenné lehetővé a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. A téli brüsszeli jelentés azonban ebből a szempontból "még kisebb jelentőséggel bír" - magyarázta -, ugyanis május második felében készíti majd el az Európai Bizottság azt a jelentését, amely már alapjául szolgálhat a tagállami pénzügyminiszterek tanácsának júniusi döntéséhez. A kabinet elkötelezett annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól - tette egyértelművé Varga Mihály.
   
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság prognózisa szerint 2014-ben is a bruttó hazai termék 3,4 százaléka lesz a magyar államháztartási hiány, a tárca nélküli miniszter azt mondta: kissé indokolatlannak tartja, hogy az Európai Bizottság már 2014-re is ilyen megállapításokat tesz. Az tény, hogy az unió gazdaságának 2012-es negyedik negyedévi növekedési adata jóval szerényebb lett a korábban vártnál, de hogy ez a növekedési adat milyen mértékben befolyásolja majd 2014-et, ma még biztosan senki nem tudja megmondani - vélekedett.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések