ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Varga: Elkezdődött a konvergenciaprogram kidolgozása

Már elkezdődött az Európai Uniónak áprilisban benyújtandó konvergenciaprogram kidolgozása - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa vasárnap este a Duna Tv Heti hírmondó című műsorában.
Létrehozva: 2013. március 4., 08:40 | Utoljára frissítve: 2013. március 4., 09:58
nyomtat küld

Varga Mihály hozzáfűzte, hivatalba lépése után ő is bekapcsolódik a munkába, és a magyar kormány kész arra, hogy olyan konvergenciaprogramot nyújtson be, amelyet Brüsszel is elfogad. Kiemelte ugyanakkor, hogy jelenleg nem lát olyan veszélyeket, amelyek miatt kiigazító csomagra vagy a költségvetés módosítására lenne szükség. Az Európai Bizottság (EB) februári jelentése kapcsán Varga Mihály az M1 A lényeg című műsorában szintén vasárnap este hangsúlyozta: a költségvetési hiány tekintetében "néhány tized százalékon megy a vita". Az EB február 22-én közölt előrejelzése szerint az idén 3,4 százalék lehet Magyarországon a költségvetési hiány, míg a kormány úgy véli, mindenképpen 3 százalék alatt lesz a deficit 2013-ban.
   
Varga Mihály kifejtette, hogy az utóbbi időszak tapasztalatai alapján a bizottság mindig kissé kétkedve ítéli meg a magyar gazdaság várható teljesítményét, ugyanakkor Magyarország 2011-ben, és 2012-ben is tartotta a 3 százalék alatti költségvetési hiányt, és a kabinet szerint ez 2013-ban is sikerülni fog. Hangsúlyozta, hogy Magyarország azon tagállamok között van, amelyeket "kiengedhetik" a túlzott deficit eljárás alól.

A leendő nemzetgazdasági miniszter kifejtette, hogy a gazdaságpolitika irányai, céljai nem, az eszközei azonban változhatnak, mivel közben a magyar gazdaság és környezete is változik. Annak kapcsán, hogy az eddigi három fő gazdaságpolitikai cél - államháztartási hiány és államadósság csökkenése, valamint a foglalkoztatás növelése - mellett a gazdasági növekedés beindítását is prioritásként kezeli, hangsúlyozta: a mintegy 7000 milliárd forintos vállalati hitelállományban már 1-2 százalékos növekedés is jót tenne a gazdaságnak.
   
Varga Mihály elmondta, hogy a túlzott hitelkihelyezés káros, de egy jó bankrendszer nélkül nincs gazdasági növekedés. Hozzáfűzte: a hitelezés szükséges, de nem elégséges feltétele a növekedésnek; egy olyan kamatszint is kell, amelyen a vállalkozás fel is veszi a hitelt. Szólt arról is, hogy a bankszektorral megindult egyeztetéseket ő is továbbviszi majd. Kifejtette: a kormány eltökélt a tekintetben, hogy a sok háztartást terhelő devizahitelek állománya leépüljön és megpróbál olyan megoldást találni, amely ezt lehetővé teszi, de bankrendszer sem roppan bele.
   
A miniszterjelölt elmondta azt is, hogy a hétfői nappal lemondott az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszteri posztjáról. Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy korábbi pozíciója, amelynek keretében a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyalt, most "egybekerül" a nemzetgazdasági tárca vezetésével.     Elmondta, hogy Magyarország továbbra is azt a biztonsági hálót szeretné kialakítani, amelyre 2011 óta törekszik a kormány, és amelyet a Nemzetközi Valutaalap kevésbé tudott elfogadni. A nemzetgazdasági miniszterjelölt kiemelte: ennek ellenére álláspontja szerint folytatni kell az IMF-fel az egyeztetéseket; a kormánynak mérlegelnie kell, szeretné-e folytatni a megbeszéléseket vagy sem. Varga Mihály hozzáfűzte: az IMF-fel és annak budapesti irodájával mindenképpen fennmarad a kapcsolat, amely fontos Magyarország számára.

A költségvetés esetleges módosításával kapcsolatban Varga Mihály elmondta: az államháztartás körül a legfontosabb szempont a kiszámíthatóság, vagyis a kormány csak szükséges esetben módosít, ám ezzel legalább az első negyedévet, de inkább az év első négy hónapját meg kell várni.  A Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén történt változást pozitívumként értékeli Varga Mihály, aki úgy véli, nagyobb összhangban, jó partnerként tud majd együttműködni a kormány és a jegybank. Úgy vélekedett, hogy a világ többi jegybankja által a válság leküzdésére alkalmazott módszerekhez képest az MNB lemaradt az utóbbi években.
   
Elmondta, hogy a monetáris politika, a jegybanki eszköztár kibővülhet úgy, hogy az segítse a magyar gazdaság növekedését; ennek meghatározása ugyanakkor az MNB vezetésének feladata. Az európai uniós források lehívása kapcsán Varga Mihály kifejtette: nem könnyű a helyzet, a 2013-ban kifutó jelenlegi ciklusra vonatkozóan az előző kormány alakította ki a felhasználást, ezt most át kell alakítani, amelyről heteken, hónapokon belül döntés fog születni.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések