ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tiffán Zsolt felel kormánybiztosként az Ős-Dráva programért

Az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztosnak nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Tiffán Zsoltot, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnökét.
Létrehozva: 2013. március 5., 08:04
nyomtat küld

A Magyar Közlöny hétfői száma szerint a politikus szeptember 1-jéig tölti be a tisztséget. Feladata a program végrehajtásának összehangolása, fejlesztési tervének kidolgozása, a megvalósíthatóság feltételeinek vizsgálata, a pénzügyi tervezése, és egyebek mellett előterjesztések készítése lesz a kormány, továbbá a kormányzati döntéselőkészítő szervezetek számára. Az Ős-Dráva a fenntartható vidékfejlesztés 45 ezer hektárt és 36 települést érintő 25 milliárd forintos hazai mintaprogramja, megvalósításától az ország legszegényebb térségei közé tartozó dél-baranyai Ormánság felemelkedését várják.

A 2011 végén indult kivitelezés során vízkormányzási rendszer kialakításával holtágakat, vizes élőhelyeket revitalizálnak, elősegítve a folyó mentén az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság fellendülését. A még hasznosítatlan folyó vizének egy részét szabályozottan, vízpótló árokhálózatokon keresztül tavakhoz, holtágakhoz, öntözendő területekhez juttatják, a természetes eredetű lefolyásból származó vizet visszatartják, tárolják, majd ebből oldják meg az agrárterületek öntözését. E fejlesztések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a lakosság piacképes terméket előállításával biztosítsa megélhetését.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések