ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Megkerülhetetlen szereplők a nemzetiségi önkormányzatok

A nemzetiségi önkormányzatok mára a helyi és az országos közélet megkerülhetetlen szereplőivé, az egyes közösségek erős érdekérvényesítőivé váltak, a kormányzat pedig ebben a munkában szeretné támogatni őket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Létrehozva: 2013. március 13., 08:31
nyomtat küld

Latorcai Csaba azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a napokban megjelent a nemzetiségi önkormányzatok kézikönyve, amely a nemzetiségi közösségeknek kíván segítséget nyújtani a tavaly januárban hatályba lépett új nemzetiségi törvény rendelkezéseinek értelmezésében. A kiadvánnyal egy időben látott napvilágot a civil szervezetek kézikönyve is.
Közölte, az előbbi 180 oldalas kézikönyvet azoknak ajánlják, akik a nemzetiségi önkormányzatok, közösségek életében, működtetésében tevékeny szerepet vállalnak, vagy a közigazgatásban ezen a területen dolgoznak.
   
Elmondta, a kézikönyv készítői a nemzetiségi önkormányzatok és képviselőik jogállásáról, feladatairól, jogairól adnak közérthető összegzést, de külön fejezetet szentelnek például a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodási vagy például oktatási önigazgatási lehetőségeinek, és kitérnek a nemzetiségi szószóló intézményére is. A kiadványban olyan konkrét kérdések és válaszok is szerepelnek, mint például hogy a "roma" helyett, illetve mellett használható-e a "cigány" nemzetiségi önkormányzat elnevezés, miután a 2012. január 1-jétől hatályos törvényben csak az előbbi szóhasználat szerepel. A tárca szakértői szerint a magát cigány vagy roma identitásúnak tekintő, illetve valló személyek, közösségek szabadon használhatják bármelyik megnevezést.
    
Latorcai Csaba közölte, a kormányzat a nemzetiségeket a társadalom fontos politikai és kulturális részének tekinti, ezért vállalt fel az államtitkárság az elmúlt években "tudatosan" olyan tevékenységeket - így például a mostani könyvkiadást - melyekkel ki akartak lépni a "klasszikus közigazgatás" kereteiből.
  
A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a másik most megjelentetett kiadvány, a civil szervezetek kézikönyve a 2011-ben elfogadott civil törvény magyarázatát tartalmazza. Célja az, hogy közérthető módon magyarázza a szervezetekre vonatkozó jogszabályokat, gyakorlati segítséget nyújtson azok értelmezéséhez és végrehajtásához. A kötet tartalmazza a magyarországi szervezetek történelmének rövid összefoglalóját, a törvényben nevesített szervezettípusok bemutatását, továbbá részletesen leírja e szervezetek létrehozásával, nyilvántartásával kapcsolatos teendőket, szabályokat.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések