ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Pelczné: Mindenki unja, hogy megint Magyarországot citálják

A köztársasági elnök szerda este jelentette be, hogy aláírja az alaptörvény negyedik módosítását. A bejelentésnek visszhangja még nem, előszele viszont volt Brüsszelben, az Európai Parlamentben ismét megkérdőjelezték, hogy Magyarország jogállam-e – mondta a Kossuth Rádiónak Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő.
Létrehozva: 2013. március 14., 14:36
nyomtat küld

Felmerült, hogy eljárást kezdeményeznek Magyarország ellen a hetes cikkely alapján, ennek nyomán megfoszthatják hazánkat a szavazati jogától, kizárva ezzel az uniós döntéshozatalból – jegyezte meg a képviselő. A korábbi támadások után most újabbak érkeznek, akár "egy folytatásos regény” – jellemezte a helyzetet a politikus hozzátéve: más szereplőkkel, de ugyanazt hallja. Kiemelte: a kritizálók részéről egyetlen konkrét megfogalmazás sem hangzott el, és „ne felejtsük, hogy két éve küzdenek azért, hogy valami pici dolgot találjanak, ami nem felel meg az uniós értékeknek” – magyarázta.

Különbizottság is járt Magyarországon, de nem találtak konkrétumot. Más államot nem vizsgálnak ennyire. Ez óriási bűne azoknak, akik hamis információkkal látják el a frakcióvezetőket – jelentette ki a képviselő. Pelczné Gáll Ildikó arról is beszélt, hogy az EP folyosóján teljes a nyugalom, „olyan ez, mint egy kötelező házi feladat, amit elvégeznek, majd mindenki teszi a dolgát”.

A politikus szerint a legjobb az lenne, ha „végigjátszanánk ezt a játékot”, mert az eljárást Magyarország is kérheti saját maga ellen, a képviselő szerint ennek azonban nem lenne értelme. "Mindenki unja, hogy megint Magyarországot citálják, miközben a módosítás része volt az alkotmánynak, ezt már vizsgálta korábban az Európai Tanács és a Velencei Bizottság is" - közölte.

A módosítás miatt az EP liberális frakcióvezetője azt kérte, hogy a csütörtökön kezdődő uniós csúcson tűzzék napirendre a magyar alaptörvény ügyét. Ezt az Európai Tanács elnöke szóba hozhatja, ám a soros elnök erre korábban úgy reagált: vannak ennél fontosabb ügyek is. Az Európai Unió ezer sebből vérzik, néhány provokátornak mégis az az érdeke, hogy Magyarországot vegyék napirendre – mondta a Kossuth Rádiónak Pelczné Gáll Ildikó.

(hirado.hu-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések