ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Drámaian javultak Budapest hitelképességi mutatói"

Májustól júliusig 150 új autóbusz áll forgalomba a fővárosi közösségi közlekedésben - jelentette be a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt arról is, hogy a Fővárosi Önkormányzat azt reméli, hogy Budapest szigorú gazdálkodás mellett képes lesz a 60 százalékos adósságátvállalás után maradt 40 százaléknyi hitelrész törlesztésére.
Létrehozva: 2013. március 28., 08:40
nyomtat küld

György István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a Budapesti Közlekedési Központ korszerű Mercedes Citaro típusú járművek üzemeltetését kezdi meg, és májustól júliusig 150 új autóbusz áll forgalomba a fővárosi közösségi közlekedésben.

A főpolgármester-helyettes arról is beszélt, hogy a Ferenciek terének átalakítására most a legesélyesebb változat az, hogy a buszsáv a térig középen futna, majd közlekedési lámpákkal segítve az úttest szélére vezetnék az autóbuszok forgalmát.

Közölte: áprilisban biztosan megalkotja a közgyűlés a taxirendeletet, amelynek türelmi ideje az engedélyek megújításával, de legkésőbb jövő júniusban jár le.

A Fővárosi Önkormányzat azt reméli, hogy Budapest szigorú gazdálkodás mellett képes lesz a 60 százalékos adósságátvállalás után maradt 40 százaléknyi hitelrész törlesztésére - mondta a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.

Összesen több mint 170 milliárd forintnyi fejlesztési hitelről van szó, ennek a 60 százalékát vállalta át az állam. A fennmaradt 40 százalékot az érintett bankokkal való egyeztetés után nyilvánvalóan fizetnie kell Budapestnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István.

A főpolgármester-helyettes kiemelte: az adósságátvállalással a főváros levegőt kapott, és "drámaian javultak" a hitelképességi mutatói.

Reméljük, hogy a fennmaradó 40 százalék törlesztésére képes lesz Budapest, ehhez azonban feszes gazdálkodás kell - tette hozzá

Beszélt arról is, hogy a jövő héttől ingatlanonként szelektíven gyűjtik a hulladékot. Hangsúlyozta: a háztartásoknak nem kell fizetniük a két új kukáért, a két év alatt megvalósuló program fedezetét a különválogatott papír, fém és műanyag feldolgozása biztosítja.

(inforadio.hu-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések