ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Huszonöt éves a Fidesz

Nehéz egyetlen időszakot kiemelni a mögöttünk álló két és fél évtizedből, mégis ügy gondoljuk, hogy a Fidesz megalakulásának történelmi pillanata és a rendszerváltozás folyamatában való közreműködése mellett az 1994 és 2002 közötti időszak a párt eddigi történetének talán legfontosabb harmada.
Létrehozva: 2013. március 30., 15:52
nyomtat küld

Az emberek évről évre a világrajövetel időpontját, a születés napját ünneplik. Amikor az általuk létrehozott szervezetek saját rnúltjukra tekintenek vissza, a megalakulás évfordulója mint a születés pillanata számukra is alkalom az ünneplésre, az emlékezésre és a jövőbe tekintésre. S bár Európa szerencsésebb felében a világháború keserves tapasztalatai után alakult kereszténydemokrata ihletésű pártok az előttünk álló évtized során már háromnegyed évszázados fennállásukat ünnepelhetik, itt, Közép-Európában, ahol a XX. század jelentős része a jobb- vagy baloldali diktatúrák martaléka lett, egy politikai szervezetnél a negyed évszázados múlt, a huszonötödik életév betöltése is joggal ad okot az ünneplésre.

A népuralom iránti igény megtestesülése

A huszonötödik születésnap az emberi életben is fordulópont. Talán az első olyan évforduló, amikor véglegesen ugyan még semmi nem dőlt el, mégis már sejthető, ki mire rendeltetett. Amikor már nemcsak jelene és jövője van valakinek, hanem - bármily csekély, de - múltja is. Ráadásul, míg az emberi lét első éveit korlátozott cselekvőképesség határozza meg, amelyen aztán az értelem nyiladozása javít, addig egy független szervezet a tudatosság, a célok meghatározása szempontjából már létrejötte pillanatában nagykorú.

A Fidesz alakulásának jelentőségét éppen a kora határozza meg. A huszonöt éves párt idősebb a rendszerváltozásnál. A Fidesz nem következménye, hanem előfutára volt a XX. század utolsó nagy történelmi sorsfordulójának, a rendszerváltozásnak. Aktív részese volt azoknak az eseményeknek, amelyeket alapjaiban befolyásolni még nem tudott. Ezt a pártot nem a demokrácia születése tette meggyőződéses demokratává. Megalakulása a kommunizmus alatt a valódi népuralom magyarországi létrejötte iránti igény megtestesülése volt, független szervezetként jelent meg az állami erőszakkal kikényszerített függőség idején. Politikai öntudatra épített a diktatúra által erőltetett politikai tudattalanság időszakában. Nemet mondott a kommunizmus ajánlatára, amely a korlátozott szabadságért és létbiztonságért cserébe a közügyek kisajátítását és a hatalom kritikájáról való teljes lemondást várta el. Követelte a teljes szabadságot, hogy a szabadon választott, elszámoltatható és leváltható hatalom európai életformát, polgári jólétet teremtsen. Lincoln mondása lebegett a szeme előtt: "a nép kormánya, a nép által, a nép érdekében".

Balog Zoltán és Gulyás Gergely teljes írását a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.

(Magyar Nemzet, 2013. március 30.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések