ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Martonyi: Van esély a félreértések tisztázására

Martonyi János szerint a magyar nemzetpolitikában kívánalomként kormányzatoktól függetlenül megmarad a "Ne bántsd a magyart!" elve. Magyarország külügyminiszterével az erdélyi Krónika című napilap közölt hosszú interjút csütörtöki számában.
Létrehozva: 2013. április 4., 13:13
nyomtat küld

Martonyi János úgy véli, hogy az utóbbi három évben Magyarország szomszédsági kapcsolataiban változó mértékű, de jelentős előrelépés történt. "A magyar–román kapcsolatok talán soha nem voltak olyan kedvezőek, mint kormányzásunk első két évében" - értékelte a miniszter, hozzátéve, hogy az elmúlt egy évben változott a helyzet.
    
Arra a kérdésre, hogy mi gerjesztheti a magyarellenességet a Magyarországgal szomszédos államokban, Martonyi János megállapította: "a szomszédos országok politikai elitjének és közvéleményének egy része még mindig nem tudott teljesen megbirkózni a gondolattal, hogy a területekkel nagy közösségeket is kaptak, amelyeket a létszámuktól függetlenül el kell fogadniuk, el kell ismerniük magyar közösségként, integrálniuk kell az államba".
    
"Ez sehova nem vezet"

Hangsúlyozta, Magyarországnak nincsenek területi igényei, de szomszédjai mégis gyakran úgy tekintik, hogy vannak. Hozzátette, hogy az első világháborút követő történelmi megegyezésnek az az alapja: "Mi tudomásul vesszük a területeket, ők tudomásul veszik az embereket". Bajnak tartja, hogy a szomszédos országokban meglévő, az ottani magyar közösségekkel szembeni "aggodalmat" politikai célokra lehet kihasználni, "ami időnként meg is történik".
    
A magyar diplomácia vezetője elmondta, úgy érezte, márciusi bukaresti látogatása idején sikerült meggyőznie Victor Ponta román miniszterelnököt arról, hogy Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz nem ellensége Romániának. Bántónak találta, hogy azóta megint azon vitatkoznak, ki mit mondott a másikról. "A problémáinkat úgy nem tudjuk megoldani, ha azt mondjuk, hogy a másik a bűnös, a hibás, őt kell elővenni, adott esetben vele szemben kell szankciókat alkalmazni. Ez sehova nem vezet" - jelentette ki.
    
A külügyminiszter szerint azért sem lehetett szó nélkül hagyni Viktor Ponta nyilatkozatait, amelyek szerint elsősorban Magyarországot célozza a négy EU-tagállam külügyminisztere által javasolt új európai számonkérési mechanizmus megteremtése, mert ez nem felel meg a valóságnak. Hozzátette, Guido Westerwelle német külügyminiszter személyesen is biztosította arról, hogy ez a javaslat nem Magyarországra vonatkozóan készült.
    
Támogatni kell a magyar közösségek ésszerű, demokratikusan kifejezett igényeit

A Krónika riportere nemcsak külügyminiszterként, hanem jogászként is kérdezte Martonyi Jánost az erdélyi magyar autonómiatörekvések esélyéről. Martonyi János válaszában kifejtette: az autonómia különböző formáira nem áll fenn egyértelmű nemzetközi jogi kötelezettség, de egy államnak vagy többségi nemzetnek célszerű figyelembe vennie, ha egy közösség egyértelműen, demokratikusan kifejezi az autonómiaigényét.
    
"Jogilag lehet vitatkozni, de a lényeg, hogy egy adott országban kisebbségben élő közösség biztonságban, otthon érezze magát, ne érjék támadások, ne használják fel politikai célokra a velük kapcsolatos rejtett vagy kevésbé rejtett ellenérzéseket" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette, a mindenkori magyar külpolitikának az a feladata, hogy támogassa a magyar közösségek "ésszerű, demokratikusan kifejezett" igényeit.
    
"Van esély arra, hogy tisztázódjanak a félreértések"

A Magyarországgal szemben megfogalmazott EU-s bírálatokat a külügyminiszter annak tulajdonítja, hogy Európában és a világban "egy ideológiai, vagy ha úgy tetszik, értékvita" dúl. "Volt a magyar alaptörvényben néhány elem, amely kifejezetten az értékválasztási kérdésekkel függött össze, és amit sokan nem néznek jó szemmel, így bevitték a pártpolitikába. A másik ok, hogy ráléptünk több komoly cég lábára, számos gazdasági érdeket sértettünk, mert hatalmas átalakítást hajtottunk végre" - magyarázta Martonyi János. Úgy látja, van esély arra, hogy tisztázódjanak a félreértések. "A közeljövőben elfogadunk néhány törvényt, amely világosabbá teszi, hogy miről szól az alkotmánymódosítás" - nyilatkozta az erdélyi Krónika napilapnak Magyarország külügyminisztere.

Az interjú eredeti szövegét ide kattintva olvashatja.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések