ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A romák társadalmi befogadása az évtized prioritása kell, hogy legyen

"A Nemzetközi Roma Nap minden évben lehetőséget ad a roma kultúra megünneplésére, valamint a romák és a többségi társadalmak több évszázados közös történelme előtti tiszteletadásra. Ám ez az ünnep egyben kötelesség is, hogy számba vegyük a Nemzetközi Roma Nap megalapítása óta eltelt negyed évszázad alatt elért eredményeket” – fogalmazott Járóka Lívia fideszes EP-képviselő és Joseph Daul néppárti frakcióvezető az április 8-i Nemzetközi Roma Nap kapcsán.
Létrehozva: 2013. április 8., 11:36 | Utoljára frissítve: 2013. április 10., 11:31
nyomtat küld

"Abból a célból, hogy áthidaljuk az egyik legnagyobb szociális szakadékot Európában és orvosoljuk az emberi jogok sérelmét, a magyar uniós elnökség az néppárti frakció támogatásával 2011-ben útnak indította az első uniós szintű kezdeményezést a romák társadalmi befogadására. A Nemzeti Romaintegrációs Stratégiák Európai Keretrendszere azon a meggyőződésen alapszik, hogy a romák társadalmi-gazdasági integrációja lehetséges, kívánatos és szükséges a közös jövőnk szempontjából, az Európai Néppárti Képviselőcsoport pedig továbbra is mindent megtesz ezért e célért” – szögezte le Joseph Daul.

"Szívből remélem, hogy a keretstratégia felülemelkedik majd korai gyengeségein, hiszen a Roma Integráció Évtizede Program egyértelmű és kiábrándító kudarca után jóvátehetetlen hiba volna hagynunk a keretstratégiát felületes látszatintézkedéssé lefokozni, miközben a romák egy újabb generációját veszítjük el, akik egyre súlyosabb társadalmi kirekesztéssel néznek szembe. Az Unió alapvető működését is próbára tévő gazdasági válság idején pedig fokozottan szükséges elmozdítanunk a sérülékeny és kirekesztett közösségek jogérvényesülésének útjában álló akadályokat” – emelte ki Járóka Lívia, az európai romastratégia jelentéstevője.

"A kontinens legsérülékenyebb kisebbségét sújtó szörnyű életkörülmények javítása erkölcsi parancs az értékek uniója számára. De ezen felül a tömeges és tartós munkanélküliséggel érintett romák társadalmi-gazdasági integrációja hatalmas lehetőséget jelent gyengélkedő gazdaságaink fejlesztésére. Az Európai Néppárt elkötelezett a romák társadalmi befogadásának előmozdítása iránt az érintettek közötti széleskörű és állandó partnerségének kiépítése révén, és ezen keresztül egy befogadóbb és virágzóbb Európa felépítése iránt” – hívta fel a figyelmet Járóka Lívia és Joseph Daul.

Háttér: Az április 8-i Nemzetközi Roma Nap a roma aktivisták első, 1971-es orpingtoni nemzetközi találkozójának állít emléket. A Nemzetközi Roma Unió alakuló ülése ezen a napon fogadta el a roma zászlót, és himnuszként Jarko Jovanovic „Gelem gelem” című szerzeményét.

 

(EPP-HungarianPress)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések