ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Fazekas: A vidék jövőjét a családi gazdaságok jelentik

A tervek szerint a tavaszi ülésszak végén fogadhatja el az Országgyűlés az új földtörvényt, amellyel új korszak kezdődik az ország történetében – mondta a vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A jogszabály kimondja, hogy csak magyar földműves vehet földet Magyarországon, a magyar földműves lesz a földpiac első számú szereplője – fogalmazott Fazekas Sándor.
Létrehozva: 2013. május 15., 12:01
nyomtat küld

A cél az agrárközéposztály, a családi gazdaságok erősítése, ezért a kis és közepes gazdaságok arányát a jelenlegi 50-ről 80 százalékra emelik, a nagybirtokok arányát pedig 20 százalékra csökkentik. A miniszter hangsúlyozta: a földtörvényhez kapcsolódik majd az agráriumot érintő kedvezmények, támogatások, adózási szabályok kidolgozása. Ennek során is a családi gazdálkodásra fókuszálnak, „nyugat-európai agrármodellben gondolkozunk” – jelentette ki a tárcavezető, hangsúlyozva: a magyar mezőgazdaság, a vidék jövőjét a családi gazdaságok jelentik.

Fazekas Sándor kiemelte: a stratégia része a háztáji gazdálkodás újraélesztésének támogatása annak érdekében, hogy újra legyenek konyhakertek, a kistermelők „minden négyzetmétert” megműveljenek. Első lépésként mintegy 150 ezer család kap vetőmagburgonyát, hogy saját részre termeljen és szaporítóanyagot tudjon elállítani – emelte ki. Nem volt ehhez fogható program a mezőgazdaság történetében – mondta a miniszter, akinek szavai szerint a következő ütem a háztáji állattartás támogatása lesz.

A kötelező zárolás sem a háztáji programot, sem a tanyaprogramot, sem pedig a gazdák funkcióbővítését célzó pályázatot nem érinti – hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva a vidékfejlesztési miniszter megerősítette: a tárca várja a Hajdú-Bét-ügy károsultjainak jelentkezését, a kárt szenvedett tenyésztőknek mintegy 200 millió forintot fizetnek ki. Fazekas Sándor úgy fogalmazott: „nagyon fontos Bajnai Gordon felelőssége is, aki most a közéletben annyira elengedhetetlenül lényegesnek tartja, hogy feladatokat vállaljon. Először a saját háza táján tegyen rendet. Magánvagyonából, a Wallis vagyonából, azoknak a cégeknek a vagyonából, amelyek annak idején részesültek a Hajdú-Bétes pénzekből, kárpótolni kell a károsultakat" – mondta Fazekas Sándor a 180 percben.

(hirado.hu-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések