ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Nem brüsszeli vállveregetés a fontos nekünk, hanem az itt élők"

A debreceni befogadóállomás minden lakójának megvizsgálják szeptember 1-jéig a tartózkodási körülményeit, és október 31-ig végleges döntés születik arról, hogy maradhatnak-e az állomáson - közölte Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselő pénteken Debrecenben.
Létrehozva: 2013. május 24., 12:14
nyomtat küld

A politikus a befogadóállomás bejáratánál tartott sajtótájékoztatón elmondta: az összevont (tartózkodási és munkavállalási) engedély iránti kérelem szigorítása a parlament döntése szerint július 1-jén lép életbe.
  
Ezt követően szeptemberig a befogadóállomás mintegy 950 lakójának áttekintik a helyzetét, megvizsgálják, hogy még mindig fennállnak-e azok a körülmények, amelyek miatt jogos az ottani tartózkodásuk. Ezen kívül a folyamatban lévő ügyeket is gyorsabban fogják lezárni és október végéig meghozzák a döntéseket - ismertette, jelezve, hogy minden bizonnyal sokakat máshová helyeznek át.
   
Tasó László véleménye szerint a jelenlegi szabályozás 2007-es meghozatalakor a döntéshozók sokkal szabadabb mozgást és kevesebb kitoloncolást tettek lehetővé a főleg illegálisan Magyarországra érkező migránsoknak, mint a legtöbb uniós tagország.
   
"Mi azonban nem akarunk eminens diákok lenni, nem brüsszeli vállveregetés a fontos nekünk, hanem az itt élők" - fogalmazott a kormánypárti képviselő, megjegyezve, hogy ők a mostani helyzet kezelésével tulajdonképpen az előző kormányok hibáit orvosolják.
   
Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő az MTI kérdésére elmondta: kezdeményezték a belügyminiszternél, hogy vizsgálja meg a befogadóállomás áthelyezésének lehetőségét.
   
Közlése szerint rövid távon a rendőri jelenlét növelésével, október végéig az egyéni döntések meghozatalával, hosszú távon - akár évek múlva - azonban akár a befogadóállomás elköltöztetésével kívánják rendezni a problémákat.   
   
Pósán László kitért arra, hogy például Olaszország és Franciaország a hozzájuk érkező - egyébként uniós állampolgár - román cigányokat egyszerűen kitoloncolta. Magyarország ezzel szemben még az illegális migránsokkal szemben is ez EU és az ENSZ ide vonatkozó szabályainak betartásával kíván eljárni - tette hozzá.
   
Idén januártól az uniós jogharmonizáció miatt megváltozott a menekültstátust kérőkkel kapcsolatos eljárási szabály. Ennek értelmében a menekültstátusért folyamodó határátlépők nem utasíthatóak ki, és nem is lehet őket őrizetbe venni az eljárás idejére, hanem azonnal a befogadóállomásokra kerülnek.
   
Ennek következtében Debrecenben év eleje óta mintegy háromszorosára nőtt a menekültek száma. A Sámsoni út környékén a kialakult helyzet ellen a Jobbik fáklyás felvonulást is tartott, illetve a debreceni közgyűlésen is téma, hogy a környéken élők egyre veszélyesebbnek érzik lakóhelyüket.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések