ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtéren

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a debreceni nemzetközi repülőtéren épülő logisztikai központ vasúti árufuvarozási támogatásáról és vasút-logisztikai kiszolgálásáról hétfőn Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke és Herdon István, a Xanga Csoport elnök-vezérigazgatója.
Létrehozva: 2013. május 27., 14:48
nyomtat küld

Herdon István elmondta: cégcsoportjuk 3,5 milliárd forintos beruházással vasúti átrakó terminált, ipari logisztikai csarnokot és egy ipari csarnokot épít a debreceni repülőtéren. A MÁV Zrt.-vel együttműködve felújították az iparvágányt is. A Xanga a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel közösen térképezi fel a Debrecen és vonzáskörzetében jelentkező vasúti szállítási igényeket. Az együttműködés kiterjed a közös üzletfejlesztési és marketingstratégiára is - jelezte Herdon István hozzátéve, hogy a trimodális központ fejlesztését az Észak-alföldi Operatív Program (ÉAOP) kiemelt projektje keretében, 1,35 milliárd forintos uniós támogatással valósítják meg.
   
Kovács Imre elmondta, hogy a keleti gazdasági kapcsolatok újjáéledésével Debrecen és térségének szerepe felértékelődik az európai vasúti korridorok mentén. Debrecen logisztikai szempontból jó helyen fekszik: Záhony felé 3,5 millió tonnás, Románia felé 1-1,5 millió tonnás forgalmat bonyolítanak le évente. Az árufuvarozás bővítésében jelentős szerepe hárul majd a majd a debreceni repülőtér logisztikai központjára - tette hozzá. A Rail Cargo Hungaria Zrt. ezért az idén díjmentesen végzi az iparvágány kiszolgálását és éves szinten 50 ezer tonnás vasúti forgalmat prognosztizál a logisztikai központba. A bevezetés időszakában a piacvezető vasúti árufuvarozási társaság üzletpolitikai kedvezményekkel, komplex szolgáltatói csomagok kidolgozásával is támogatja a létesítmény forgalmának felfutását - ismertette Kovács Imre.
   
Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere kiemelte, hogy a kétszáz új munkahelyet teremtő stratégiai megállapodás jól illeszkedik Debrecen technológiai iparfejlesztést támogató gazdaságpolitikai elképzeléseibe. A polgármester méltatta a debreceni repülőteret is működtető Xanga cégcsoport tevékenységét, amely már a helyi Határ úti ipari parkban bizonyította, hogy amit vállal, azt meg tudja csinálni. Kósa Lajos meggyőződését fejezte ki, hogy a trimodális logisztikai központ létesítése, forgalmának bővítése a debreceni repülőtér fejlődését is elősegíti.
   
Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a debreceni repülőtéren valósul meg az ország első légi-közúti-vasúti összeköttetést biztosító logisztikai központja.  Az NKH elnöke példaértékűnek nevezte a beruházó, a város, a piacvezető vasúti fuvarozó vállalat és a MÁV Zrt. összefogását hozzátéve, hogy az NKH szolgáltató hatóságként mindent megtesz annak érdekében, hogy hatékonyan és gyorsan hasznosuljanak az európai uniós források, s ne csússzanak hiánypótlások miatt a beruházások. Hozzátette: az együttműködés nyertese Magyarország, hiszen a Csepeli Szabadkikötő után hamarosan létrejön az ország második, a légi, a közúti és a vasúti logisztika terén pedig első trimodális központja.
   
Pál László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: az utóbbi években jelentős rekonstrukciók történtek és történnek a vasút területén. Külön kiemelte a Debrecen-Szolnok-Cegléd-Budapest vonalról leágazó, a fővárost délről elkerülő vasúti körgyűrű előkészítő munkáinak megkezdését. A gyűrű kiszámíthatóbb, gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb vasúti áruszállítást tesz majd lehetővé.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések